Kukta - A szegények fazeka

A gőzmasinákért rajongó Papin fazekán ugyanis 1675-ben még nem volt nyomásszabályzó, így hasonló balesetek könnyen megestek. Persze Papin nem adta fel. Néhány évvel később lerakta a motortörténet alapjait a dugattyús gőzgép elvével, hát hogy foghatott volna kirajta egy egyszerű fazék?

Négy évvel a kellemetlen bemutató után újra a tudományos társaság elé állt, sőt ormótlan edényéből vacsorát is főzött nekik. A korabeli leírások szerint a sajtpuhaságúra párolt birkahús és a marhacsontból készült zselé is mind lenyűgözte a tudósokat, de leginkább mégis az omlós galambhús varázsolta el őket, ami „saját levétől olyan puha volt, mintha pitében sütötték volna”. Egy évvel később Papin a Royal Society tagja lett, és a következő harminc évben rengeteg tudományos munkával gyarapította a társaságot.

A kukta életútja már kevésbé volt vidám. Papin eredetileg a szegényeknek szánta a fazekat, hiszen olcsó húsokból és a csontból is tápanyagdús vacsorát készíthettek volna vele. De sajnos a fazék előállítása túl drága volt, így a feltaláló életében a kukta sohasem lett igazán népszerű. A következő évszázadokban is leginkább a katonaságot vonzotta az olcsón és gyorsan elkészíthető koszt lehetősége, míg a XX . század eleji Amerikában egyre gyakoribbak nem lettek az ételmérgezések.

A mérgezést pedig a sterilizálatlan befőttek okozták. Az ottani Mezőgazdasági Minisztérium 1917-ben rendeletet adott ki, hogy az alacsony savtartalmú ételeket, így például a hús- és főzelékkonzerveket csomagolás után vízgőzzel telített zárt térben túlnyomásos hőkezelésnek kell kitenni. Azaz speciális kuktákat kell használni a feladatra.

Ahogy a nagyüzemi konzerválásban elterjedtek a kukták, hamarosan a háziasszonyoknak is gyártani kezdték a kisebb edényeket, akik nemcsak a biztonságos befőzés, de a gyors és tápanyagokban gazdag ételkészítés lehetőségét is megkedvelték az eszközben. A kukta ugyanis nem más, mint egy lezárt edény, amiben a nagy nyomás miatt magasabb hőmérsékleten, így gyorsabban főzhetünk.

A kukta létjogosultságának alapja az a tény, hogy a víz hatékonyabban közvetíti a hőt a levegőnél, de normál körülmények között 100 °C fölé nem melegíthető. Kivéve, ha magasabb a nyomás. A kuktában pedig az történik, hogy a forrás nyomán gőzzé alakuló vizet nem engedjük elillanni, így az edény belsejében a nyomás nő, és ezzel a víz forráspontja is. 110-120 °C fokos vízzel pedig harmadolhatjuk, esetenként felére csökkenthetjük az ételek elkészítési idejét.

Ez a megoldás amellett, hogy idő- és energiatakarékos, az értékes tápanyagoknak sem hagy időt a megsemmisülésre. Ahhoz persze, hogy a kukta jól működjön, szorosan lezárt fedő, gondos tömítés és nyomásszabályzó is kell. Használat után pedig csak úgy nyithatjuk ki, ha az edény kihűl, vagy a szabályzó kiegyenlíti a nyomást. Különben rondán megégnénk.

Bármilyen praktikus eszköz is a kukta, az igazi ínyencek kerülik a használatát. Állítólag szörnyen összekeverednek odabent az izgalmas aromák.

Homoki Róza írása