Receptdaráló
szerző: TV Paprika MagazinSerényi Zsolt és Bede Róbert, a TV Paprika két ismert szakácsa áprilistól új napi műsorral jelentkezik. A Receptdaráló több hónapon keresztül fut majd, és mindazok segítségére siet, akik friss ötletet szeretnének meríteni az ebéd vagy a napi főtt étel elkészítéséhez. A műsor alapkoncepciója szerint az ételeket több csoportra osztották, így születtek az ízes, olcsó, egészséges és gyors kategóriák. Tehát ki-ki a maga ízlése szerint tud majd válogatni a temérdek recept közül annak függvényében, hogy milyen szellemben szeretné a család élelmezését megvalósítani.
Értékeld a cikket!





A szakácsok a Mit eszünk ma? nagy sikerű sorozattal ellentétben most nem egyedül főznek, hanem minden alkalommal melléjük szegődik valaki, aki vagy nagy szakértelemmel kalauzol el minket az étel mellé társított borok vagy desszertek világában, vagy egyszerűen csak üdítő megjelenésével, kellemes stílusával varázsol el minket, és teszi könnyedebbé a főzés hangulatát.
Így kerül Serényi Zsolt mellé például Béres Alexandra, akit az egészséges étrend elkötelezett híveként ismerhettek már meg a nézők, és aki szemmel tartja séfjeinket, nehogy túlzásba essenek a zsiradékok használatakor és a kalóriák halmozásakor. A felügyeletet szó szerint kell érteni, mert Szandra néha csak csipkelődve, néha azonban roppant szigorral pirít rá Zsoltra, ha szerinte a megengedettnél egy kicsivel több vajat használ.
Persze Alexandra nem csak a szigorú arcát mutatja, és sushikészítés közbeni ügyetlenkedését látva sem megy el a kedvünk a műsortól, hiszen tudjuk, hogy a látszattal ellentétben ez cseppet sem egyszerű dolog. Nem véletlenül nem sikerül a tökéletes makit előállítania, ugyanis Japánban a sushikészítők csak a rizsfőzést három évig tanulják, hiszen az egész műfaj a perfekcionizmusról szól.
![]() |
![]() |
Bemutatkozik a műsorban Kőrösy Gabi is, a TV Paprika Tökös Mákos című tehetségkutatójának nyertese, aki a Receptdarálóban a mindennapi desszert felelőse. Olyan nyalánkságok elkészítésébe vezet be minket, mint a Réteslapban sült banán, a Karamellás-ananászos torta, a Grépfrútos kesudiókehely, a Fahéjas-szilvás tekercs, a Túrófelfújt málnaöntettel, a Mandulás-meggyes clafoutis vagy a Fügés-zabpelyhes szelet.
Herczeg Ágnes nemzetközi borakadémikustól, a Borok a konyhában c. könyv szerzőjétől pedig megtudjuk, hogyan válasszunk italt az étel mellé, milyen szempontokat vegyünk figyelembe, és bátorít minket, hogy ne féljünk a kísérletezéstől, kockázat nélkül ugyanis nincs üzlet.
A mindig derűs hangulatú sármőr, Kaplár F. József, a Sport TV szakkommentátora nem sokszor fordult meg a konyhában eddig. Na de MOST! Részben felesége receptjét (Carbonara, ahogy Kaplár F. József szereti), részben spanyolországi nyaralásuk egyik kedvencét, a Gambas al pilpilt készítette el Serényi Zsolt segítségével, melyek után nem maradt el a siker.
A stáb ugyanis szempillantás alatt pusztította el az ételeket, mesélte szerkesztőségünkben csillogó szemekkel. Az Arany erszényeket pedig Zsolt mutatta neki, mert tudta róla, hogy kíváncsi minden új ételre. De rajtuk kívül számos más vendég is felbukkan az egyes epizódokban, mint például a kertészkedés fenegyereke, McMenemy Márk, aki kedvenc – részben angol– receptjeit hozta magával a forgatásra.
Receptdaráló április 1-jén 10 órától a TV Paprikán!







Tisztelt Szerkesztőség !
Nagyon tetszik a műsoruk és igen tanulságos. Egy dologra szeretném felhívni figyelmüket, hogy Bede Róbert - aki egy igen jó szakács - a nyelvtan terén nagyon
sokszor vét anyanyelvünk ellen.
Számtalanszor mondja ,hogy őt belerakjuk a fazékba vagy őt összevágjuk, ugye
milyen rosszul hangzik? Kérem mondják meg neki, hogy az őt helyett mondja azt, hogy ezt vagy nevezze meg a tárgyat, amiről szó van.
Ezen kívül sokszor igen fellengzős a modora, ami egy ilyen jellegű műsorba nem
illik. Próbáljon meg olyan kellemes, tárgyilagos hangon beszélni , mint kollégája
Serényi Zsolt. .
Tisztelettel. Pintér Sándor
Kedves Markó Kornélné! Ez azért van, mert mi nem a tv paprika vagy paprika tévé vagyunk, hanem a TV Paprika magazin illetve a receptvarázs oldala. Szoktunk paprika tévés ajánlókat készíteni, de az ő általuk készített recepteket és a műsorokról bővebb tájékoztatást az ő saját oldalukon találhat, itt: http://www.tvpaprika.hu/
Reméljük tudtunk segíteni!
Kedves TV Paprika Szerkesztősége!
Hosszú idő óta nem volt számitógépem és igy nem tudtam az Önök müsorát olvasgatni. Most szomorúan állapitottam meg, hogy az új oldalakon sajnos nem találom meg amit szeretnék. A régi módszer szerint csak beütöttem a müsor nevét és az összes recept ami a müsorban elhangzott ott megjelent, könnyedén rákattinthattam. Most azonban ha nem tudja az ember a recept pontos nevét, nem találja meg a kereső. Sőt, ma 14,10 perckor kezdődő Receptdarálót nézve nem tudtam a végén leirni a receptet, de sajnos a müsorok közt sem találtam a meggyes sütit, csak az utána következő Receptdaráló volt fent amiben Béres Alexandra szerepelt. Mintha az előtte lévő nem is lett volna!!!
Jó lenne ha a müsorok cime szerint az összes receptet meg lehetne találni, vagy legalább az étel fajtája szerint. Mert most ez nem müködik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm, hogy leirhattam a véleményemet, remélem tudják hasznositani és orvosolni.
Üdvözlettel : M.Teca
Nagyin sajnálom de némelyik műsoruk kritikán aluli. PL.elkezdenek egy recept ismertetőt és a hülye szlovák “szakácsnő” elmondja a répa torta felét! a többi hozzávalót kitaláljuk. Van aki ezeket a műsorokat .Vagy direkt ilyen szarul vannak megcsinálva .Engem a Bene Róbert meg a bandája nem érdekel.
Csak a külföldi szakácsok mutatnak új dolgokat. Az a kilakozott kezű lánytól egyenesen rosszul vagyok,látszik,hogy sohasem dolgozott konyhán mert a köröm lakk használata TILOS!!!!!!!!!!!!!!!Miért nem homályosítják már fel??????????
kerestem volna egy receptet de sehol sem találom,össze tevöi libamáj,cékla,méz,sajnos csak ennyit jegyeztem meg ha tudnának segiteni nagyon meg köszönöm .Külömben meg nagy élvezettel nézem a müsorukat.Tisztelettel istván.
Briliáns ötletekkel látja el még a gyakorlottabb háziasszonyokat is! Gratulálok műsorához!
Szeretek újat, és praktikusat tanulni. Eddig nem láttam ezt a műsort, de most, hogy olvastam róla, biztos keresni fogom., Mindig délelőtt 10 órakor van?
Nagyon örülök ennek a műsornak,pláne azért,mert nagyon szeretem Szandit.Na a többi szakácsról nem is beszélve.
Mindig nézem,ha tehetem,és nagyon jó ötletekre,receptekre tehetek szert e műsor által.
Köszönöm.