Hűtő - Régen a jég, ma a gőz hűti a kosztot

Szürreális vasárnapi program? Pedig száz éve még nem sok választásuk volt őseinknek, ha meg akarták védeni ételüket a baktériumoktól, gombáktól meg az avasodástól. Persze próbálkoztak mindennel. Sóztak, cukroztak, földbe temettek, később meg konzervet ettek, de a legnépszerűbb tartósítási eljárás mégis a hűtés volt.

Már az ókori kínaiak, görögök, rómaiak és a perzsák is hatalmas jégszüreteket csaptak, és barlangokban, szalmával bélelt vájatokban vagy jól szigetelt, vastag falú épületekben tartották a télen összehordott jeget. Aztán megmentett minket a hűtőszekrény.

Mondjuk a masina útja nem volt könnyű. Az első mesterséges hűtési eljárást egy skót, William Cullen demonstrálta a XVIII. század közepén. A tudós étert és vákuumot használta kísérletéhez, ami, bár remekül sikerült, nem kavart túl nagy port.

Bezzeg 1835-ben, amikor Perkins szabadalmaztatta az eljárást! Az ő módszerük ma már nem túl népszerű, szemben a kompressziós megoldással, amit valamivel később, 1856-ban, egy Skóciából Ausztráliába szakadt újságíró, James Harrison talált ki. A jéggyártást és a légkondi ősét pedig néhány évvel korábban már megálmodta egy amerikai. Pechére ez akkor még nem hatotta meg a népet.

Az ipar viszont lelkesen lecsapott az új hűtési eljárásokra, élelmiszerraktárak létesültek, a vonatok vígan szállították a gyümölcsöt a hűtőkocsiban, és Új-Zélandról Nagy-Britanniába is megindult az első fagyasztott bárányszállítmány. A korai hűtők gyakran mérgező gázokkal működtek, így a négynapos csirkecombra áhítozó háziasszonynak nemcsak a pénze, de a biztonsága is hiányzott a hűtővásárláshoz.

Negyven évvel az ipari hűtők megjelenése után, 1913-ban piacra dobták az első háztartási hűtőt, de Amerikában csak a harmincas években, az akkor még veszélytelennek hitt freon mint hűtőközeg felfedezése után kezdett terjedni. Akkor már nem is került két autó árába. A megjelenésétől fogva a hűtőszekrény persze egyre népszerűbb lett, így a harmincas évek közepére az amerikai háztartások hatvan százalékában már működött a masina.

Mi, európaiak nem voltunk ilyen mázlisták. A britek csak a hetvenes évekre érték el a tengerentúli arányt, és a magyarok sem járhattak sokkal jobban. Nálunk 1970-ben adták el az egymilliomodik Lehel hűtőt.

Ez mind csodás, de hogy az ördögbe marad hidegen az ételünk? A legtöbb hűtő a gőzkompressziós dobozok családjába tartozik, vagyis úgy csökkenti a zárt tér hőmérsékletét, hogy hőt von el belőle, amit máshol – a dobozon kívül– lead. Ehhez először is kell egy hűtőközeg, ami hozza-viszia leadni való hőt.

Kezdetben ammóniát használtak, később jött a propán, a kén-dioxid, majd a freon. Ezzel boldog is lett volna a világ, hiszen nem gyúlékony, az előzőeknél kevésbé mérgező, de sajnos, ahogy a hetvenes években kiderült, a klórtartalma károsítja az ózonréteget. Azóta a világ igyekszik minél kevesebb klórtartalmú freonszerűséget pakolnia hűtőkbe.

A hűtőközeg megvan, már csak az kell,hogy gőzformában a kompresszorba lépjen, ami jól összenyomja, amitől a hőmérséklete a szobahőnél magasabb lesz, aztán mehet is a kondenzátorba. Tudja, ez az a poros csőrendszer a hűtő hátában. A kondenzátorban aztán a forró gőz lehűlve folyadék lesz, közben pedig az imént szerzett hőt leadja a konyhánknak. Nem véletlenül olyan meleg a hűtő háta.

A hátsó kis csövekben kicsit lehűlő folyadékunk ezután egy szűk lyukhoz érkezik, ezen keresztülfurakodik. A lyukacska túloldalán nagyon alacsony a nyomás, mert arról az oldalról szívja kifelé a gőzt a kompresszor. A lyukacskán átjutva a tér hirtelen kitágul, a nyomás meg leesik, amitől az addig folyékony hűtőközeg hirtelen elpárolog, amitől nagyon hideg lesz, hidegebb, minta hűtőszekrény belsejében, így attól vígan el tudja szipkázni a meleget, és így biztosítja, hogy odabenn hideg maradjon.

A hideg gőzünk pedig már mehet is újra a kompresszorba, ahol a nyomástól újra felmelegszik, a kondenzátorban újra leadja a hőt, majd a lyukon átkelve ismét elpárolog és elveszi a frizsider melegét. Azért szerencsére a kekszkészítés ennél eggyel egyszerűbb.

Homoki Róza írása