Kenyérpirító - Amivel még Edison is megszenvedett
szerző: TV Paprika MagazinA kenyérpirító egyszerű gép. A kenyérszeletet beledobjuk, felizzik az elektromos szál, a pirítós barnul, az időérzékelő leállítja, és már vajazásra készen ki is ugrik a reggeli. De nem volt ez mindig így.
Hozzászólok
Cikk nyomtatásaÉrtékeld a cikket!
Pedig amióta az embernek van kenyere, azóta szereti pirítani. Azt, hogy a hatezer éve élt egyiptomiak mit tettek a kenyerükkel, nem tudjuk biztosan, azt viszont igen, hogy az ókori rómaiak már pirítóssal indították a napot.
Nem csoda, hogy szerették, hiszen a pirítás vagy perzselés nemcsak a kenyér élettartamát hosszabbítja meg, de egy 120 °C fokon bekövetkező kémiai folyamatnak köszönhetően a kenyérben lévő cukrok és fehérjék reakcióba lépnek egymással, így az étel íze is megváltozik.
Ropogós lesz, édes, és még a vaj is remekül olvad rajta. Őseinknek persze nem voltak különösebben kifinomult eszközeik, így a kenyérpirításhoz forró követ, tűz fölé tartott nyársakat, villákat használtak, később pedig a kovácsok fabrikálta csicsás, tűzbe lógatható kenyértartókat. Leginkább a gazdagoknak.
A XIX. században aztán beköszöntött az elektromosság kora. Edison feltalálta az izzólámpát, a fonográfot, Nikola Tesla generátorokkal meg a távirányítás alapjaival kísérletezett, 1893-ban pedig a chicagói világkiállításon bemutatták az első elektromos konyhát, grillel, kávéfőzővel és vízfürdős melegen tartóval. De kenyérpirító, az nem volt sehol.
Nem létezett ugyanis olyan anyag, ami el tudta volna látni a fűtőszál feladatát. Minden, amivel próbálkoztak, megégett, eltört vagy tönkrement. Ezért nem lehetett sikeres a XIX. század végi Nagy-Britanniában feltalált Eclipse nevű, vassodronyból készült pirító masina sem. A vas gyorsan berozsdásodott, ráadásul a gép szörnyen tűzveszélyes volt.
De a kor nagy elméi nem adták fel. Többek között Edison is kitartóan kutatott a tökéletes anyag után, végül mégsem ő találta meg. William Hoskins illinoisi kémikus, villamosmérnök és feltaláló üzeméből 1905-ben került elő egy nikkel és króm ötvözet, a nikróm, ami kezes hőtűrőnek bizonyult, nagy elektromos ellenállással bírt, és még csak nem is kezdett oxidálódni a hőtől.
Hoskins 1908-ban szabadalmaztatott találmánya után gyorsan beindult a pirítóbiznisz. Több kereskedelmileg sikertelen kísérlet után a General Electric rukkolt elő az első, háztartásokban is használt kütyüvel, a GE model D-12-vel. Az eszköz több fura formájú verzióban létezett, de a legnépszerűbb változata a maihoz hasonló, bár külső burok nélküli gép lett. Porcelántalp, középen a nikrómszálak egy csillámlapon, és fémháló a kenyérnek.
Mivel ebben az időben még senki sem tudta, milyennek kéne lennie egy ideális kenyérpirítónak, rengeteg dizájntárgy született a kerek grillszerűségtől a téglalap alakú rácsplatniig. Egy azonban közös volt bennük: csak a kenyér egyik felét pirították meg. 1913-ban aztán egy lelkes vállalkozó, Lloyd Groff Copeman szabadalmaztatta az automatikus kenyérfordítót, majd a következő feltaláló megálmodta a félautomata pirítótis, ami már magától kikapcsolt, ha elkészült a szelet.
A ma ismert, automata, kenyérkilökős változatot Charles Strite-nak köszönhetjük, az ő szabadalma nyomán indulhatott útnak 1925-ben a Model 1-A-1 Toastmaster, ami már egyszerre pirította a kenyér mindkét oldalát, időzítője segített a kívánt barnasági szint elérésében, és még a kész szeleteket is képes volt kidobni. A modern kenyérpirító luxuscikk volt, mai áron hetvenezer forintba került. Nem véletlen, hogy még a szüleink is gázláng felett, fémrácson pirították a kenyeret.
Ha azonban azt hiszi, hogy az elmúlt nyolcvanöt évben mit sem változott a technológia, téved. A pirulásszabályzók egyre kifinomultabbak lettek, megjelent a nagyüzemi konyhák futószalagos kenyérpirítója, a gépek zsemlemelegítő, kiolvasztó és újramelegítő funkciót is kaptak. Húsz éve már internet irányította pirító is létezik, 2001 óta pedig olyan, ami a napi várható időjárás ikonját is képes a reggelijére nyomni. Napocskás pirítóst mindenkinek!
Homoki Róza
TV Paprika Magazin Éves előfizetés
