Villanykolbász
szerző: TV Paprika MagazinVolt már szakács, akinek a történelem során feltették a kérdést, amivel az újságírók általában Edmund Hillaryt fárasztották? Hegyet mászni, csak mert ott van, ez viszonylag egyszerű téma. Na de miért főzi
pont azt az extrém marhaságot, amit? Nekünk például miért kell 230 volttal, két frissen csupaszolt kábel segítségével kolbászt sütni?
Értékeld a cikket!
Miért, miért, jó vicc: a Jani nevelőapja mesélte, hogy annak idején a műszaki egyetemen így csinálták a kollégiumi szobákban. Ennél minimalistább háztartási gép pedig egyszerűen nem létezhet. Egy kidobott háztartási készülékről levágott hálózati kábel, a konnektor megy a dugaljba, a másik vége meg – a fázis és a nulla csupaszolása után – egy kolbászba. A földkábel nem játszik, azt félre kell hajtani, a kolbász földelést nem igényel. Ennyi – az áram megsüti.
Szinte biztos, hogy kollégiumban még semmi olyat nem találtak fel, ami valamely kifinomult élvezeti cikkhez tartozna. A kollégiumi lét egyfajta felkészülés a nagybetűs életre, itt még tét nélkül lehet az ember csóró, és úgy optimalizálja a háztartását, hogy nem döbbennek meg rajta a szülei. Ezek az apró ötletek rendszerint hatékony, de kereskedelmileg érdektelen dolgok olyan célokra, mint az alsógatya-szárítás, a száraz kenyér újrafelhasználása, távoli wifi-jelek befogása vagy egy olcsó sütőkolbász elkészítése.
Egy kollégista sem jött még ki csillogó szemekkel a klozetról, mert odabent, a nagy nyugalomban megvilágosodott volna, és feltalált egy újfajta humidort, borhűtőt vagy osztriganyitót. Kolbász dróttal – ez van érdeklődésük homlokterében. Vagy legalábbis volt egykoron. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán pedig hagyomány a Dózsa György emlékverseny, ami abból áll, hogy ki bírja tovább pucér seggel egy villanyrezsón. Ezt egy mentőstől tudom, aki egyszer bevitte a győztest.
Az életvédelmi fi-relét biztos, ami biztos, kiköttetjük, hiszen oké, hogy ha a fázis és a nulla ág között eltérő az áramerősség, azaz valahová még áram megy, leold. Ennek olyasfajta helyzetekben van jelentősége a mindennapi életben, hogy például Fresh Andit fotózzuk a medencénkben, de hirtelen feltámad a szél, és a vízbe borul egy reflektor. A fí-relé olyan gyorsan old le, hogy Andi észre se veszi, hogy majdnem meghalt.
Tehát áthívjuk Villany Csabit, kösse ki a fí-relét, de ő aranykezű villanyszerelő létére nem tud a kábelen sült kolbászról– talán, mert nem volt kollégista. Vagy egyszerűen túl fiatal. Na mindegy, mi már elég öregek vagyunk, hogy először is a kolbászt kivegyük a tepsiből, ha véletlenül abban lett volna – itt most semmi olyat nem használunk, ami vezetné az áramot.
Előveszünk inkább egy vágódeszkát, leterítjük sütőpapírral vagy Szilvia kendővel, esetleg nem terítünk rá semmit, mert szeretjük, ha a frissen kiolvadt forró kolbászzsír rádermed a vágódeszkára.
Discovery Channelbe akkor megyünk át, amikor kiderül, hogy Csabinál van olyan érdekes, csipogós-villogós fázisceruza. Ha a kék drót mellett húzogatjuk, csipog, az a fázis. Ha a barna mellett, nem csipog, az a nulla. És kedves tévénézők, most kapaszkodjanak meg, de nagyon erősen, hadd ropogjanak azok a karfák: a kolbász nagy része mellett csipog! Mert bizony az is fázis, az utolsó két-három centiméterig. A kolbász az áramkör része, de ebben az esetben fogyasztóként viselkedik, mert a zsír ellenállása nagy. Elvileg, mármint nagyon-nagyon hangsúlyozottan elvileg, a kolbászból is lehetne villanykörte, ha mondjuk kevesebb lenne benne a zsír. És volfrámbélbe töltenék.
Közben sisteregni kezd a mi kis húsipari volfrámszálunk, a sütőpapíron ráérősen hömpölyög ide-oda a narancssárga zsír. A kollégiumi szabvány nagyjából 30 centis cserkészkolbásszal számol, ennél nagyobb elég lassan készül el, a kisebben meg csak úgy átrongyol az áram.
![]() |
![]() |
Rendkívül érdekes fizikai kísérletté akkor válunk, amikor túl közel bököm egymáshoz a drótokat: a fázis sercegni kezd, füst száll a kolbászból, és hamarosan égett szaru szaga terjeng. Ilyen szag van a fogorvosnál, amikor már jó ideje fúrja kitartóan valamelyik zápfogunkat, vagy bárhol, ahol hajat égetünk. A réz elég gyorsan oxidálódik, romlik az érintkezés, és az áramívet húz a kolbászban, ami nem melegít, hanem éget.
Hallottunk olyat is, hogy az elektródákat be kell vonni alufóliával, ami eleinte értelmes ötletnek tűnt, mert a kolbászból kihúzott drót eleve igen undorító. A rögtönzött alumíniumérintkező viszont sokkal hamarabb kezd el szikrákat szórni, mert az alumínium rosszabb vezető, ráadásul bele is ég a kolbászba, nehéz kioperálni belőle. Akkor már inkább levágunk két centit a drótból, és csupaszolunk egy kicsit. Lehet, hogy a kollégisták éjjel-nappal csak blankoltak, főleg akik illegális pecsenyesütőt üzemeltettek a koleszban.
Ahhoz képest, hogy mondjuk nyersen befaltuk volna, valóban csúcskulinária, magas gasztronómia, kolbász highend. Ezek a sütni való kolbászok általában olcsók, és sok bennük a zsír – mindkettőnek jót tesz, ha az ember nem hidegen fogyasztja. Ha sütés előtt szépen megszurkáljuk fogpiszkálóval, ki tud folyni a zsír anélkül, hogy a héj fölhasadna, így egész decens kolbászt kapunk. Azt persze még mindig nem értem, miért is eszik valaki ilyen borzalmakat. Igaz, rettentő régen voltam már kollégista.
FIGYELEM!A KÍSÉRLET VÉGREHAJTÁSA SZAKEMBER FEÜGYELETE NÉLKÜL ÉLETVESZÉLYES!
Winkler Róbert írása








Ez a hozzászólás hülyeség ! Ha valaki odafigyel, és betartja az alapvető biztonsági szabályokat, akkor miért ne próbálná meg ? Ha elődeink (feltalálóink), nem gondolkodtak volna, pláne nem próbálták volna ki az ötleteiket, akkor még mindig a fán lennék ! Tüzet gyújtani nem veszélyes ? Az ilyen visszamaradt, begyöpösödött szakértők kíméljenek ! Ezek képezik a fejlődés kerékkötőit ! Ha épp eszű ember végiggondolja mit csinál, odafigyel és betartja az alapvető biztonsági szabályokat, akkor még a szakember is felesleges ! Bátraké a jövő !
Sok sikert a próbákhoz !
Gombos Lajos
U.i: JOE-KER neked nincs neved ? Vagy nem mered vállalni a véleményed ?
Bár a te véleményed én se vállalnám !
Tisztelt Publikátor
Nem hiszem el, hogy ilyen agyament ötlettel tömje az emberek tudatát egy cikkíró.Ezt a cikket inkább látnám a Villanyszerelők magazinjában a “megtörtént esetek” rovatban
mint intő példát .Ha SZAKEMBER FELÜGYELETE mellett készül el az étel ,akkor a szakit úgy hívják,hogy “sintér,hóhér” stb.
Villamos Biztonságtechnikai Szakértő JOE-KER