A kosok sem mindig kecsesek
szerző: TV Paprika MagazinTúl sok volt a bejgli? Megártott a szilveszteri malac? Semmi pánik, módszerünkkel egy hét alatt hét kilót fogyhat! Ha szőke, térjen át a zabra, ha barna, napnyugtával egyen utoljára, ha pedig vörös, kerülje a sört! Hitelesnek hangzik, nem igaz?
Értékeld a cikket!
Az ember mindig szeretett egyszerű jelekből örök érvényű szabályokat gyártani, nem véletlenül volt olyan menő a tenyérjóslás vagy az életút-jövendölés koponyadudorokból. Ha már egy lüktető ér elárulja, eljön-e valaha az igazi, miért ne mondhatná meg egy szeplőegyüttállás, hogy milyen diéta passzol hozzánk a leginkább? Volt, aki a vércsoport, volt, aki a csillagok, a számok vagy a színek alapján próbált egészséges étrendet kreálni.
Korábban már Hippokratész is próbálkozott hasonlóval. Az ókori görög tudós, az orvostudomány atyja, úgy hitte, hogy testünkben négy nedv folyik (vér, nyák, sárga és fekete epe), és ezek aránya alapján négy csoportba sorolta a népet. Minden kategóriához tipikus betegségeket rendelt, amelyeket az étrend megváltoztatásával kezelt. A nyáktúltengés okozta megfázáskor például sok vörösbort kellett inni, az ugyanis erősítette a sárga epét, és helyrebillentette a testnedvegyensúlyt.
Bár Hippokratésznek rengeteget köszönhet a világ, a diéták területén nem alkotott nagyot. Ez persze nem akadályozza meg a fogyókúra-mánián élősködőket abban, hogy újabb és újabb béna tipológiákat eszeljenek ki.
A hippokratészi hagyományokat a 20. században dr. Peter J. D’Adamo elevenítette fel Az AB0 terv című könyvében. Az ezredforduló környékén megjelent műben az orvos a vércsoportdiétának becézett módszerét fejti ki, ami egy laikus számára rém tudományosnak tűnik (Hippokratésznek is hittek a kortársai), de nem az. Legalábbis dr. Sajtos János táplálkozásügyi szakember szerint.
A diéta alapja, hogy a különböző ételekben található, lektinnek nevezett fehérjék vércsoporttól függően károsak az emberekre. Azért, hogy ennek a fehérjének a káros hatását kiküszöböljük, a 0 vércsoportúaknak sok húst és kevesebb tejterméket kell enniük, az A-sok jobb, ha vegák lesznek, a B vércsoportúak ehetnek vegyesen, az AB-seknek pedig jut egy kevés hús és gabona is.
Azon kívül, hogy a szerző nem bizonyítja be, hogy a kajával bevitt lektinek vércsoportonként máshogy hatnak, a kialakított étrendek még az egészségre is károsak lehetnek.
Dr. Sajtos János szerint az A vércsoportúak vegamenüjétől vas-, cink- és B12-vitamin-hiány alakulhat ki, a B-seknek pedig túl magas lesz a koleszterinszintje a sok tojástól. Ráadásul a vércsoportdiéta atyja azt is elfelejti, hogy a génektől a környezetünkön át ezer dolog formál minket, így kizárt, hogy bele lehessen gyömöszölni négy kategóriába az egész emberiséget. Mondjuk tizenkettőbe sem könnyű.
A horoszkópdiéta kitalálói azonban megpróbálták. Persze ez a módszer nem érthetetlen okoskodással, hanem klisékkel próbál meggyőzni minket. Az ötletgazdák pedig bíznak a szerencséjükben, meg persze abban, hogy ön tényleg egy sportos kos, amikor azt állítják, hogy étrendje tökéletes, és nincs egy deka zsírfeleslege sem.
A rosszkor születetteknek viszont érdemes megjegyezniük, hogy a fogyókúrát mindig teliholdkor kell kezdeni, mert ahogy a tengerekre, úgy a testnedveinkre is hat a Hold. Ezért vagyunk olyan kecsesek apálykor.
A különböző csillagövekhez a fogyókúraguruk nemcsak étrendet és életmódtanácsokat, de konkrét alkati tipológiát is rendeltek. A módszer online központja szerint a skorpió például mindig erős, vastag végtagokkal és izmos testtel rendelkezik, és bár sokat eszik, a plusz kilóit nehéz észrevenni, mert egyenletesen oszlanak el a testén. Ahhoz, hogy egy skorpió csinos legyen, tilos a sok bulizás, viszont mozogni kell és grillezett zöldségeket enni. Mintha nem pont ugyanez kéne mindenkinek!
A más csillagjegy alatt születetteknek is csak az általános hablaty jutott: az ikrek a junk foodtól hízik, a vízöntő az unalomtól, az oroszlán a nehéz ételekre bukik, de fogyhat ázsiai koszttal, a bikának meg sokat kell edzeni. Ha nem létezne kövér szűz vagy vega bika, még hinni is lehetne a kliséknek.
Az eddigieknél valamivel bonyolultabb a numerológiadiéta csoportbeosztása, itt ugyanis a keresztnevünk betűihez rendelt számok döntik el az étrendünket. Az elmélet alapja egyébként az, hogy a számok nemcsak mennyiségi, de minőségi jelentéssel is bírnak, azaz esetünkben minden számhoz tartozik egy-egy életmódbeli jó tanács. Még jó, hogy minden névrokonomnak megárt az erős fűszerezés. A rendszer egyébként nem túl átlátható, az viszont biztos, hogy akinek négyese van, jobb, ha vega, míg a hatosoknak sok hüvelyest kell ennie.
Bőven akad még tipológián alapuló diéta, de talán mind közül a legszebb a színekre alapozott étrend. A módszer lényege, hogy az ember mélyen magába nézzen, majd feltegye a kérdést, hogy milyen színre is vágyik igazán. Ha a tudattalan kilöki a választ, már csak olyan ételt kell találni, aminek vágyképünkkel azonos a színe. Mondjuk a zöldesszürkével nem lesz egyszerű. De gusztusos semmiképp sem.
Az elmélet szerint egyébként a különböző színek más-más funkciókat serkentenek, így fogyókúra esetén érdemes a hűtőt kékre festeni, mert az csökkenti az étvágyat, sárga lencséjű napszemüveget hordani, mert segít a koncentrálásban, és feketével teríteni, mert attól elmegy az ember kedve az evéstől.
Mielőtt nekilátna a festékkeverésnek, van egy lehangoló titkunk. Mindegy, hogy milyen a szeme színe, a horoszkópja, milyen a vércsoportja vagy mennyire hoszszú a kis lábujja, az egészséges testért sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni, nem zabálni kell, hanem többet mozogni, és lemondani az éjszakai sütikről. Jó festést kívánunk! Az elmélet szerint egyébként a különböző színek más-más funkciókat serkentenek, így fogyókúra esetén érdemes a hűtőt kékre festeni, mert az csökkenti az étvágyat...




