Fogyókúra pszichológusszemmel

Az egyik, hogy minél idősebb, annál valószínűbb, hogy nem adja majd le a pluszkilókat, a másik, hogy minél nagyobb önön a felesleg, annál többet hízhatott decemberben. Márpedig, ha a Szonda Ipsos 2007-es felméréséből indulunk ki, nagy az esélye, hogy ön is cipel néhány pluszhurkát. A közvélemény-kutatószervezet szerint ugyanis a magyar lakosság 34 százaléka túlsúlyos, 18 százaléka pedig testtömegindexe alapján (testsúly osztva a méterben számolt magasság négyzetével) elhízott.

A túlsúly nemcsak azért kellemetlen, mert számos betegség kialakulásához járulhat hozzá (például cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedés, magas vérnyomás), de befolyásolja az önértékelésünket, hangulatunkat és azt is, ahogy az emberek viszonyulnak hozzánk.

A nyugati társadalmakban hiába van egyre több súlyfelesleggel küzdő ember, a dagikat sokszor megbélyegzik, diszkriminálják, legyen szó akár munkavállalásról, akár párkeresésről. Pedig az elhízottság nem jellemhibából adódik.

A probléma ennél jóval összetettebb, rengeteg genetikai (például az elhízás-gén megléte vagy az étvágycsökkentő hormonok szintje), környezeti (szülők étkezési szokásai), társadalmi (alacsonyabb társadalmi rétegekben gyakoribb az elhízás) és érzelmi tényező befolyásolja. Ez persze nem azt jelenti, hogy van, aki semmit sem tehet a pluszkilók ellen, csak annyit, hogy van, akinek ez sokkal nehezebb.

A pluszkilók elleni harcban pedig a legtöbben a fogyókúrát vetik be. A kutatások szerint azonban a kampányszerű fogyókúrák hosszú távon csupán tíz százalékban sikeresek. A többség ugyanis 1-5 éven belül visszaszedi a ledobott kilókat. Hogy miért? Ennek számos oka van.

Először is az evolúcióban edződött szervezetünk készen áll arra, hogy ínséges időkben is fenntartsa testünk belső egyensúlyát, tehát az éhezés során lassítja az anyagcserét, amikor pedig újra elégséges ételhez jutunk, gyorsan viszszaállítja testsúlyunkat az eredeti szintre. Sőt, ha igazán gondosak a génjeink, ilyen helyzetben még egy kis pluszzsír eltárolására is serkentenek, hátha újra nehéz idők jönnek.

A fogyókúrák után eredeti életmódjába visszacsöppenő ember tehát általában hízik, amit újabb fogyókúra és újabb hízás követ. A jojóeffektusnak becézett jelenség pedig a kudarc, a tehetetlenség érzéséhez vezet, amiből szélsőséges esetekben olyan étkezési zavarok lesznek, mint a falási rohamokkal és önhánytatással tarkított bulimia.

A sikeres fogyás gátja lehet az is, ha étkezéseinket nem a szervezetünk szükségletei, hanem az érzelmek irányítják. Sokan gyerekkori tapasztalataik alapján a telítettséget az öröm, a biztonság, a kényelem érzésével kapcsolják össze, tehát egy rosszul sikerült nap, egy stresszes időszak vagy a fáradtság is automatikusan felesleges kalóriák beviteléhez vezethet.

A kutatások szerint az emberek korlátozókra és korlátozás nélkül evőkre oszthatóak. A korlátozás nélkül evők hallgatnak a testükre, akkor esznek, amikor éhesek, annyit, amennyire szükségük van. Ritkábban is van gondjuk a súlyukkal.

Ahhoz azonban, hogy az ember betartson egy kemény fogyókúrát, tehát folyamatosan kontrollálja viselkedését, rengeteg energiára, önuralomra van szükség, aminek kimerülten, szomorúan sokszor híján lehetünk. Ilyenkor pedig jön az önfeledt falás. Ha nem hallgatunk a testünkre, az evést sokszor olyan külső ingerek is kiválthatják, mint egy süti látványa, vagy egyszerűen az, hogy mások éppen esznek. Ebből pedig csak túlevés és hízás lehet.

Ennél sokkal bonyolultabb és nehezebben elfogadható sikertelenségi tényező, ha a fogyni vágyó nem tud alkalmazkodni az új testképéhez. Mindenkinek van ugyanis egy képe magáról, amit az élete során szerzett tapasztalatokból, a személyes kapcsolatai során nyert vélt vagy valós visszajelzésekből foltoz össze.

A fogyás (főleg, ha jelentős) ennek a testképnek a változásával is együtt jár: másnak látjuk magunkat, és a környezetünk máshogy tekint ránk, az idegenek, a barátaink, a partnerünk is máshogy viszonyulhatnak hozzánk. A pszichológusok tapasztalata szerint azok a fogyókúrázók, akik nem tudják magukat elképzelni vékonyabbnak, vagy ehhez a képhez kellemetlen érzéseket társítanak, nem lehetnek sikeresek.

Hogy akkor mégis mi kell a tartós súlycsökkenéshez? A tudomány mai állása szerint fokozatos életmódváltásra van szükség, apró célok megvalósításával kell haladni a több mozgás és egészségesebb, mértékletesebb étkezés eléréséig. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha hagyunk magunknak időt, ha elfogadjuk, megszeretjük a vékonyabb én képét, az ehhez vezető utat pedig nem szenvedésnek, hanem kihívásnak tekintjük, és ha rosszkedv ellen a csoki helyett tudatosan más megoldásokhoz nyúlunk (például egy hosszú sétához, meleg fürdőhöz vagy egy gyümölcsteához).

Ha pedig mindez sikerül, már csak arra kell figyelnünk, hogy eleget aludjunk. Vizsgálatok kimutatták ugyanis, hogy aki nyolc és fél órát alszik, az négyszáz kalóriával többet éget el, és kevésbé éhesen ébred, mint az, akinek csak napi öt és fél óra pihenés jut. Persze ha önnek nincsenek nagy célkitűzései, csak tényleg azt az 1-2 ünnepek alatt felszedett kilót dobná le, felejtse el az életmódváltást! Mozogjon egy kicsit többet, és két hétig hagyja el a köretet ebédnél! Meglátja, működik.