Csokiszökőkút

Elég durva trip lett belőle. Megvettem a hozzávalókat, mert a 90-es években már nálunk is lehetett marshmallow-t kapni: kis fehér koktélpogácsák nagy nejlonzacskóban. Kellett még hozzá egy állománylazítós Digestive keksz meg csoki. Hershey, természetesen – ha már főzésre adjuk a fejünk, ne engedjünk a hozzávalókból, hiszen akkor sose tudjuk meg, milyen is az igazi.
Megvolt tehát mindenem, plusz a legfontosabb: a mikró. Egy darab keksz, rá egy marshmallow, arra egy darab csoki. Tíz másodperc, ezer watt, a pillecukor kicsit megdagad és összeroskad, gyorsan kikapjuk a mikróból, rárakunk a tetejére egy kekszet, és összenyomva kompakt hamburgert képezünk.

Megettem. A történések kicsit zavarosan élnek az emlékeimben: az ízére nem igazán emlékszem, csak hogy azonnal kellett csinálnom még egyet, aztán még egyet. Talán a hetediket faltam be gyors egymásutánban, 7x10 másodperc, plusz az előkészületek, plusz rövid rágás és nyelés – az egész orgia nem tarthatott tovább három percnél. Érdemes lett volna vennem magamtól egy kis vért, mert azóta se tudom, mi történhetett: leesett a vércukrom, vagy felesett, de valami furcsa, lázas állapotba kerültem, mint egy Karel Čapek kisregény főhőse, akire rárobban a laboratóriuma kísérletezés közben, és módosult tudatállapotban felszáll egy vonatra. Szóval álltam a mikró előtt, a hét marshmallow-szendvicstől elteltem, de ekkor a hang azt parancsolta, tépjem fel a hűtőajtót, és egyek meg mindent, amit odabent találok. Így is tettem. Ezután két napra teljesen leállt az emésztésem, de végül túléltem.

Na, ez jutott eszembe, amikor megláttam az amerikai proletár-konyhaművészet új rekvizitumát, a csokiszökőkutat. A csokiszökőkutat Zsiga húga kapta, mert egyszer részt vett egy lagzin, ahol három ilyet is rendszerbe állítottak, a buli végeztével pedig vihette, akit érdekelt. A csokiszökőkút valójában egy egyszerű fondübiturbó, a bugyogás-csordogálás csak egyfajta vásári Las Vegas-hangulattal dobja fel a partit. A csokit összetörjük és az alsó tányérba rakjuk. Bekapcsoljuk a melegítést, és várunk, míg a csoki meg nem olvad. Elég hamar megolvad, bár olyan 40 foknál nem lehet melegebb – elvégre a csoki már a zsebünkben is elolvad.

Ha már folyik, bekapcsoljuk a központi csőben dolgozó csigát, ami forogni kezd, és a felső kupolára teríti a csokit. Juhé! Rossz hír, hogy nagy kakaótartalmú csoki kell hozzá. Igen, a magas kakaótartalmú csoki a minőségi csoki, abban vannak a nemes, finom kakaóízek, de a fondüzés úgyis akkora suttyóság, hogy szerintem valami tejszínes, Milka-szerű csoki illene hozzá.  Én legalábbis egyrészt nem aláznék meg effajta bugyogtatással tisztességes csokoládét, és ha már mindenféle gyümölcsöket mártogatunk bele, sem a tisztességes csoki nem tud érvényesülni, sem az amúgy finom gyümölcsök. Milkával biztos jobb lenne, de a használati utasítás ezt ellenjavallja.

Zsiga húga is kipróbálta, mert ő is Milkával kívánta volna üzemeltetni a csokiszökőkutat. Hiába, Milkával nem megy. Hülyeség az egész, de családi programnak azért, bevallom, nem rossz. Apu ugye ordítozhat a gyerekekkel, hogy hozzá ne nyúljanak, aztán amikor a készülék furcsa, kattogó hanggal billegni kezd, mint egy centrifuga, amiben az alsógatyák épp megsértik a gyülekezési tilalmat, összevonhatja szemöldökét, és okosan így szólhat: -Excenteres.

Már feltéve, ha előbb kapcsolta be a csigát, mint hogy az utolsó kemény csokicsimbók is felolvadt volna. És garantáltan minden apuka túl hamar kapcsolja be, hiszen gyermekei türelmetlen éhséggel szuszognak a nyakába, mint a besenyők az Etelközben. Apu tehát barkácsol, mert a készüléket óvatosan vízszintezni is kell a tekerős lábakkal, a gyerekek pálcikákra vagy desszertvillára tűzött gyümölcsdarabokkal támadják az eszközt, anyu reszortja pedig a beletörődés: ez az abrosz bizony már az ördögé, és ha már viszi a terítőt, a gyerekruhákat se hagyja itt.

Szóval ritka nagy ökörség. Viszont, ha úgy vesszük, mindjárt itt a karácsony. Mennyibe kerülhet egy csokiszökőkút? Amerikában már 50-60 dollárért is van. Tehát nagyjából az épp tízezer forint alatti, tökéletes kín-ajándék kategória. Mutat is, amellett mérhetetlenül hasznos – isten ellen való vétek, ha hagyjuk, hogy valaki más kaszálja le vele a piacot. Van egy haverom, aki tud valakit, aki bármit tud gyártatni Kambodzsában. Egy szabványos konténerben elfér... nem is tudom, pár százezer csokiszökőkút biztos elfér benne. Na? Beszállnak?

Winkler Róbert írása