Francia nyelvlecke haladóknak

Talán április volt, az a fajta tavaszi idő, amikor az ember még nem nevetséges egy bőrdzsekiben, de vannak, akik már ingben sütkéreznek. Egy azóta jobblétre szenderült utazási magazin szerzőjeként voltam jelen, Gabi pedig az újság vendégeként. Riportfélét csináltunk Franciaországról, egy csavarral, Gabi személyén keresztül.

Bár munkának hívtuk, igazából a klasszikus Karinthy Cini-s „kényelmi napok” voltak. Szálloda a jachtkikötőben, Ugo Tognazzi kinézetű halárusok, fergeteges kávézások, és az egyszerűség jegyében valami sárga vonal követése, amely elvezetett az összes nevezetességhez. Egy este pedig az említett halvendéglő és a bouillabaisse, amiről én speciel ott tudtam meg, mi az.

Gabi szakértő szemmel ellenőrizte a lé sűrűségét és a tenger adta hozzávalók minőségét. Nem talált rajta fogást, a vendéglősök remekül összejátszottak a színészkülsejűekkel. Magos Zolit tehát ennek jegyében készítettem fel, hogy szerintem, ha valami a tengeren hálóba akadt étellel készülünk, nagyon nem tudunk mellé nyúlni. Gabi érkezése és a tejeskávé megrendelése után azonnal belevágunk.

TV Paprika Magazin: Kezdjük az udvariaskodással? Gabi, hiszen csak most szültél, máris milyen jól nézel ki! Esetleg tudsz tanácsokkal is szolgálni az olvasóknak „szülés utáni diéta”-ügyben?

Jakupcsek Gabriella: Ne idétlenkedj, mindenki ezzel jön! Egyszerűen szerencsés alkat vagyok, gyakorlatilag bármit és bármenynyit ehetek. Egyébként pedig Emma Róza már majdnem egyéves.

TV P. M.: Emlékszem, tíz éve a fiaidról beszéltél elég sokat, talán akkoriban kamaszodtak, és ahogy az egy rendes anyához illik, gyakran szóba hoztad őket az utazás során.

J. G.: A rajongásom ma is megvan, csak közben ők már felnőtt férfiakká lettek. Nagyon jóban vagyunk, száz méterre laknak tőlünk, alig van este, hogy át ne jönnének, barátnőstül. És jövetelük egyik nem is igazán titkolt célja a vacsorázás, anya főztje, ugye. Ezért aztán általában olyan ételekben kell gondolkodnom, amelyek melegítve is jók. De azért van úgy, hogy magunknak külön főzök, és a fiúkat pedig valami mással, később is fogyaszthatóval várom.

TV P. M.: Hogy pörkölt vagy bouillabaisse, az egyre megy nálad?

J. G.: Nagyjából mindent el tudok készíteni, rendes vidéki lányként a nagymamámtól tanultam főzni. De az évek során azért felszedtem más irányú konyhai tudást is, és nem is félek használni. A bouillabaisse, úgy hallom, nagyon beakadt neked, és igen, halfélét, rákot és kagylót is szívesen csinálok, de egy pörköltet is összerakok.

TV P. M.: A nagymama után a következő állomás Lyon volt? Azért azt tudjuk, hogy az a város színes fejű gombostűvel be van jelölve a világ gasztrotérképén...

J. G.: Tanulni mentem ki, de szerencsére ott nem lehet megúszni, nem tudod kikerülni az igazi francia konyhát, a maga kulturáltságával és színvonalával. Ott azért alakult az ízlésem, és sok mindent megismertem. A konyhájuk szeretetét mindenképpen onnan hoztam, de mostanában a szívem csücske mégis Ázsia. Az ízek, a nyersanyagok kombinálása egyszerűen elképesztő.

TV P. M.: Akkor a vietnami konyha szerintem neked nagyon tetszene. Nekem az egyik kedvencem. Szeretem, ahogy Ázsia kap benne egy szolid kis francia gellert. Ho Si Minh, például furcsa, de Escoffiertanítvány volt Párizsban.

Ezen a ponton már Magos Zoli sem bír csendben maradni, lelkesen csatlakozik.

Magos Zoli: Gabi, ha már Ázsiát említette, nem tudom megállni, hogy elő ne hozakodjak az ajánlatommal. Mivel az instrukció úgy szólt, hogy valami tésztafélét enne szívesen, tengeri herkentyűvel,az ajánlatom királyrák lenne üvegtésztával és egy kis thai csavarral.

J. G.: Thai csavarral?

M. Z.: Igen egy kis mogyoró, szójaszósz,halszósz, barna cukor, lime és friss koriander, amit most hirtelen felvázolnék.

J. G.: Eddig nem rossz. És tényleg bemehetek a konyhába is?

M. Z.: Hogyne, nincsenek titkaink. Felocsúdni sincs időm, fél perc elteltével Gabi már Zoli mellett áll, és a keze ügyében lévő fazék tartalmáról érdeklődik, amelyből Zoli épp az imént kanalazott fél merőkanálnyit a serpenyőben sistergő rákokra.

J. G.: Remek illata van, pontosan mi ez, halalaplé?

M. Z.: Rákalaplé, ez adja majd az ízét, zamatát, tulajdonképpen ebben fő meg a rákfarok.

J. G.: Ez az, aminek a leírása úgy kezdődik, hogy végy 3 kiló rákpáncélt?

M. Z.: Vagy még többet, minél több, annál jobb.

J. G.: Látom magam, ahogy kimegyek reggel a piacra, és kérek úgy 5-6 kiló rákot... Ez azért nagy különbség az otthoni és egy éttermi konyha között. Bár valószínűleg, ahogy eddig nélkülözni tudtam a konyhámban a rákalaplét, ezután is együtt tudok élni a hiányával. És csak sóvárogva gondolni rá néha, mennyivel finomabb lenne az étel, ha mondjuk lenne egy liter lefagyasztva a mélyhűtőben. Bár, az igazat megvallva, halszósz sem volt mostanában a bevásárlólistámon, főleg nem ekkora kiszerelésben.

M. Z.: Ez általában az ázsiai ételek hozzávalója, és tulajdonképpen a sósságot „állíthatjuk” be vele. Zoli az üvegtésztát forró vízbe mártja, majd összekeveri a már megpirult rákokkal és a babcsírával, friss koriandert szór rá, és egy szempillantás múlva Gabi asztalán illatozik az imént még csak elemeiben álló fogás. A kóstolás után Gabi arcán a hozzáértők elégedettséggel vegyes mosolya.

TV P. M.: Ilyesmire gondoltál?

J. G.: Ezek az ízek, jaj! Mintha más földrészen járnál. Ez az, amit otthon nem egyszerű összeállítani, de érdemes próbálkozni vele. Tulajdonképpen minden hozzávaló beszerezhető, és egy másik világba repít.

TV P. M.: A földrészekről jut eszembe, rengeteget utaztál, és olyankor azért nyugtass meg – mint enni szerető embert – ugye nem hagyott hidegen az adott hely konyhaművészete.

J. G.: Jókat és jól enni, ezt mindenhol a kultúra részének gondolom. De azért vannak helyek, ahol a kulinária századrangú kérdéssé válik. Nagyon szerettem a Világ árvái című sorozaton dolgozni, de azért nagyon megviselt. Ott néha a könnyeimmel küszködtem, pedig azt hittem, fel vagyok rá készülve. A messziről érkezőknek ott például az étkezés nagyjából arról szól, hogy át kell alakítanod az egész napi ritmusodat, és észre sem veszed, hogy végül a higiéniához való viszonyod határozza meg, hogyan működik a szervezeted.

Extrém esetben eljuthatsz oda is, hogy nem eszel, nem iszol, mert akkor vécére sem kell menned, és így tovább. De ez tényleg az egyik véglet, azért inkább jó dolgokban volt részem utazásaim során. Azt meg különösen szeretem, hogy az ízek emlékeket és helyszíneket juttatnak eszembe, ez az egyik dolog, amiért – bár senki nem gondolná rólam – imádok enni. Egyébként egy amolyan igazi, dumálós baráti összejövetelt sem tudok elképzelni finomságok nélkül, épp ezért az ilyesmit én mindig óriási kajálások köré szervezem.

TV P. M.: Ezután akár egy ilyen thai tésztát is összedobsz?

J. G: Belevágnék ebbe is, bár a korianderrel óvatosan kéne bánnom, mert nagy bánatomra a férjem a kétféle embertípus közül a koriandert nem kedvelők számát gyarapítja. Neki aztán még átmenetileg sem tudom petrezselyemnek eladni, már a lépcsőházból megérzi a szagát, sajnos.

Ja, és persze nincs is otthon jófajta rákalaplém, arra még ki kell találnom valami áthidaló megoldást. Zoli ebben a pillanatban toppan asztalunkhoz, és mintegy az utolsó mondatra csattanóként, mosolyogva, lezárt befőttesüveget nyújt át.

J. G.: Csak nem? Ugye nem azt akarja mondani, hogy rákalaplé? Válaszra azonban nincs is szükség, az üveg tartalmának színe és Zoli mosolya nyilvánvalóvá teszi, jól járt a család. Mostantól az alaplé hiánya nem lehet kifogás Gabinak a lustább estéken, ha nincs kedve tengeri csemegét az asztalra varázsolni. Budapestnek a tengertől való távolságára hivatkozni sokkal jobban hangzik majd. Köszönjük a Pastrami étterem segítségét.