Imperia Restaurant - házi tésztagyár
szerző: TV Paprika MagazinAkkora sikerrel kelt olasz benyomást, hogy még a tájékozott konyhafőnökök is annak hiszik. Nem tévednek persze nagyot, mert a dél-floridai céget olaszok viszik. Az Apa testvéreket egy amerikai turistaúton érte ugyanaz a döbbenet, ami számos európait fog el odaát, csak persze az olaszok élik át a legnagyobb sokkot: ihatatlan a kávé.
Értékeld a cikket!
Az amerikai kávé, ha nem kifejezetten valami Starbucks-féle kávézóba megyünk, inkább alibi vendégnek és vendéglátósnak egyaránt, mintsem erőteljes, ízes legális doppingszer. Apáék az 1980-as években alapították becsületes olasz kávégépeket forgalmazó cégüket, ami Victoria L’Originale néven lassan mindenféle professzionális olasz konyhai felszerelésekre bővült, plusz ők lettek a Danesi kávé disztribútorai.
A világkereskedelem meg már csak így működik, hogy Olaszországból Budapestre a fél világot körbesétálva érkezzen az áru, jelen esetben az Imperia Restaurant, a profi berendezések mezőnyében méltányosnak mondható negyedmilliós árkategóriában. Egyszerű, mint a legtöbb nagy dolog, de lazán kitol magából óránként 12 kilónyi tésztát. Két henger, vagyis két forgó sodrófa, állítható távolsággal és többféle adapterrel, a vékonymetélttől a vastagabb metélteken át a spagettiig bármit kinyom. A metélt-rátét az iratmegsemmisítőre emlékeztet – ha nem rakunk rá adaptert, akkor viszont irat jön ki belőle, természetesen tésztából, amiből többek között lasagne készülhet (az Imperia méretezése alapján az olasz szabvány lasagnelap szélessége (vagy hossza) 21 centiméter).
További szaggatással és barkácsolással bármilyen nyitott vagy zárt raviolit, tortellinit is létrehozhatunk.
Izgalmas folyamat a hajtogatás: ha kijött egy-egy tésztalap, már megy is vissza a hengerek közé összehajtva.
Magos Zoltán, a Pastrami Étterem séfje szentül állítja, hogy így erősebb lesz a tészta, más a konzisztenciája, és ez nemcsak a lasagnelapoknál, hanem a metélteknél is érezhető. Nehezen hiszem, de szerencsére olyat nem mond, hogy az íze is jobb lenne, ráadásul a végén kihúz a gépből egy ilyen aerobic-gumiszalagra emlékeztető formátumot, ami nyers tészta létére tényleg meglepően rugalmas és erős. Talán nem véletlenül szakácskodott Rómában kemény kilenc évet. Apró zsenialitás, hogy az Imperiában egyetlen villanymotor viszi a két hengert, és kardános megoldással az adaptert. Na jó, a kardánban nem vagyok biztos, de mivel gondozásmentes házban van, a láncot kizárnám.
Tojásos tésztát az olaszok általában töltéshez készítenek. Ebből lesz a ravioli, a lasagne és tortellini. Vagy a hosszú metéltek, vastagságtól függően a tagliatelle-pappardelle- számegyenes mentén. Lasagnét viszont friss tésztából még soha nem ettem. Olaszországban sem – lehet persze, hogy egyszerűen csak valami kozmikus véletlen folytán kerültük el egymást. De most így elsőre nagyon összebarátkoztunk.
![]() |
![]() |
Conchiglie rigate: volt már olyan élménye, mint például nekem, hogy már valami bevált olaszos sugót ezzel a tésztával akarta feldobni, és valahogy nem volt az igazi? A kagylótészta több méretben létezik, persze inkább Olaszországban. A nálunk is kapható sztenderdet olyasmikkel eszik, mint apró csíkokra vágott sonka és gorgonzola, vagy kagylós mártás. A héj bordázott külső része szépen magán tartja a lazább szószt is, míg a belső üregben jól megtapadnak a nagyobb cubákok. Izgalmas tésztaféle, na.
Bucatini: nálunk makaróninak is hívják, csőtészta. Sűrű, paradicsomos szószokkal a legjobb, vagy szinte szárazon pestóval, ricotta sajttal és friss bazsalikommal.
Külön tudományág, milyen tészta milyen szószt, feltétet, rátétet igényel. Nyilvánvaló, hogy például a mákos tészta spagettiből nem az igazi, pedig az ember azt gondolná, egyféle lisztből egyféle lesz a tészta, jó az mindenhez, de ugye, hogy nem. Az olaszok évszázadok alatt kikristályosodott kutatási eredményeinek két példája a következő:






