Kellemes Ünnepeket!

Ha erről az jutna eszükbe, hogy a címadók gondolkozhattak volna még egy-két napig, nem állítjuk, hogy nincs igazuk. A műsort látva azonban szerencsére könnyedén megbocsátjuk ezt a kicsit, hogy is mondjuk, ötlettelennek tűnő címet.

Különösen, hogy Tamás segítője Pethő Tamás, aki szintén régi ismerőse a csatorna nézőinek. Ezúttal is a szokásos szerepkörben láthatjuk: italokat ajánl, illetve készít a Tamás által feltálalt ételekhez.

Helyesebben inkább étkekhez, mert bátran használhatjuk az elkészített menükre ezt a kicsit ünnepélyesebben csengő szót. Ha valaki csillogó szemekkel a szokásos halászlé-pulykasült-bejgli szentháromságban gondolkozna, azt le kell hűtenünk. Tamás és csapata szakít az eddigi, Kelet-Európában – különösen Magyarországon – honos karácsonyi és újévi ételek unásig ismert bemutatásával, és a műsort látva azt kell mondanunk, jól teszi. Bár senki nem állítja, hogy ne lenne az említett étel-triumvirátusnak helye az asztalon, mégsem árt néha szakítani az évek vagy évtizedek alatt szerzett rutinnal.

Anyám például a nyolcvanas évek közepe óta 23-án reggel szinte reflexszerűen áztatja be fokhagymás tejbe a pulykamell szeleteket. Akkor tanulhatta egy szakácskönyvből. 24-én késő délután pedig a konyha felől mindig ugyanazok az ismerős illatok áradnak – szerintem apámnak is ez adja meg a jelet, hogy nekiláthat a fenyőfa talpba faragásának. Kicsivel később beállít János, a távoli rokon, aki séf egy Tisza menti város jól menő éttermében, és megpróbálja úgy lerakni a magával hozott 12 liter saját készítésű halászlét, hogy az ne legyen útban. Aztán hipp-hopp, már szalad is, hogy a család többi részének is ki tudja osztani az az évi rendes halászléadagot.

Mióta nagyi már csak képeken van velünk, a bejglit nővérem egy budai cukrászdában rendeli – nem rossz, de nagyanyám bejgli-fronton komolyabb trükköket tudott. Nem állítjuk tehát, hogy a tradíciónak nincs ereje, de néha érdemes egy utazást tenni más tájakra is, ahogyan ezt Jenei Tamás is teszi, miközben azért mindig elemeli egy kicsit a földtől az elkészített ételeket, például egy-egy nem várt csavarral. Amikor egyszerű töltikét, szőlőlevélbe göngyölt húst készít, tejszínes gombamártással öntözi meg, úgyhogy aki csalódottan legyintene a szőlőlevél hallatán, last minute görög élményekre gondolva, az is menten tágra nyitja a szemét.
 
A mandulás tortácskában sült vadkacsacomb hallatán pedig reméljük, minden kétség elszáll az ételek profánságával kapcsolatban. Már attól is ünnepivé válik, hogy ilyet azért nem minden nap készít az ember. Bár Tamás interpretálásában nem nehezebb az elkészítése egy jó tojásos nokedlinél. A mandulatortácska egy szuflészerűség, melyet valóban szufléformába helyez Tamás, ebben sülnek aztán a vadkacsacombok. De nem ám csak úgy póriasan, „be a sütőbe, oszt kész” módon! Séfünk előtte gondosan konfitálja a húst, amivel persze alkalmat teremt arra, hogy el is magyarázza az alacsony hőfokon, zsiradékban sütés mibenlétét. A kacsa tehát konfitálva kerül a mandulahabba – a képernyők előtt ülőknek nem is biztos, hogy vissza lehet adni az ízélményt, reménykedni tudunk csak, hogy jó páran megpróbálkoznak majd az elkészítésével.

Ha ez sikerülne is, újabb hiányérzetünk támadhat otthonunkban, a konyhánkban ugyanis nem jelenik meg Pethő Tamás, aki a műsorban egyszer csak besétál Tamás mellé. Szeretnénk azt hinni, hogy a hívogató illatoknak engedelmeskedve terem ott, de tudjuk, hogy valójában a rendező instrukciója alapján érkezik. Míg ugyanis az egyik Tamás elkészíti az ételt, a másik Tamás a színfalak mögött már azon töri a fejét, milyen ital illene hozzá. Fűszereket, alapanyagokat, de még az ételek állagát is figyelembe véve gondolkozik. A játék kedvéért természetesen nemcsak borokat ajánl, hanem maga kreálta koktélokat is kóstoltat kollégájával.

Jenei Tamásnak nagy csalódást nem okoznak a kínált italok, elégedett mosolyai legalábbis erre engednek következtetni. Az a kis elégedett mosoly, amelyet az évek során oly jól megismertünk, és amelynek elengedhetetlen velejárója Tamás szemének huncut csillogása. A huncut csillogás máig megmaradt, bár Tamás időközben fiatalemberből férfivá vált, ami talán a dizájnváltáson is látszik: új frizurája van, és kis szakállkát visel.
 
A stáb hölgytagjai szerint ezek kimondottan előnyös változtatások. A másik szórakoztató momentum, hogy Tamáson meglátszik a sok-sok „képernyőn töltött kilométer”. Egyre magabiztosabb a kamerák előtt, az a kicsit hadarva beszélő fiatal fiú, úgy tűnik, már végképp a múlté. Bár kicsivel több bátorság, jó értelemben vett nagyszájúság nem ártana, a szakmai tudás, ami Tamásban kétségkívül megvan, jótékony leplet borít erre a hiányosságra.

Aki tehát karácsonykor vagy szilveszterkor valami nem szokványos ünnepi menüvel örvendeztetné meg barátait és lakótársait, el ne mulassza Jenei Tamás ünnepi műsorát! A címét így december tájékán nehéz lesz elfelejteni: Kellemes Ünnepeket!