Ösztönösen, betyárosan

TV Paprika Magazin: Csak nem? Te vagy az? Persze biztos vagyok benne, hogy ő az, de a meglepetésemet mégiscsak palástolnom kell valahogy, egészen más figura élt az emlékeimben.

Molnár Ferenc Caramel: Engem vártál, nem? Azzal a mosollyal kérdez vissza, mint aki már hozzászokott ahhoz, hogy nem ismerik fel.

TV P. M.: Ahhoz képest, hogy mostanában nem vagy reflektorfényben, még a külsődön is változtattál. Szándékosan? Jobban szereted, ha nem ismernek fel?

M. F. C.: Azt azért így nem mondanám, de tény, hogy egyáltalán nem zavar. Sőt mosolygok magamban, mikor látom a bizonytalan tekinteteket, tudod, azt a fajta arckifejezést, hogy jaj, ismerem az arcot, de vajon honnan? Kicsit könnyebb így, nyugodtan el tudok menni a barátnőmmel vásárolni vagy akár étterembe is.

TV P. M.: Legalább nincs az a híresember-effekt, amiről egyszer egy tévés személyiség mesélt nekem. Ő azt mondta, egyszerűen nem eresztheti el magát, mindig fegyelmezettnek kell maradnia. Még vezetés közben sincs mutogatás, mert akkor megjegyzik, micsoda bunkó, nézd már, mutogat. Te viszont így, hogy nem ismernek fel, akár „zenemeghajtásos” autóval is járhatsz, könyök ki, és csak szól a dufta-dufta. Így érkeztél?

M. F. C.: Szelídebb gyerek vagyok annál, nincs sötétített üveg, és képzeld, idejövet is magamat hallgattam. Az új CD-m már nagyjából kész van, ilyenkor, ha tehetem, azt hallgatom, próbálom kiszűrni a hibákat.

TV P. M.: És sikerül?

M. F. C.: Hallom, persze. Nem túl durvák, és ilyenkor még lehet rajta javítani. A számokat mind én írtam, az utolsó hangig ismerem őket, de mégis más ilyenkor visszahallani.

Közben befut Bede Robi is, és a kölcsönös üdvözlések után arról győzködi Caramelt, hogy higgye el, a palócleves, amivel készült, legalább annyira finom lesz, mint a Caramel által hőn áhított betyárleves. Caramelt nem kell hosszasan puhítani, elmondása szerint amúgy sem válogatós, így kora délután pedig már különösen nem. Azonnal Robi után siet a konyhába, az eseményeket felgyorsítandó. Azzal azonban nem számol, hogy nehezített pályán kell mozognia. Míg Robi kötényt kerít, az első leküzdendő akadály Emese, a zseniális cukrász (aki egyébként a magazin süteményes fotóinál is segédkezik), ő ugyanis azonnal letámadja kedvencét, és frissen készült málnasorbet- val kínálja. Szegény Caramel, hiába mondja, hogy éppen ebéd előtt áll, közösen meggyőzzük arról, hogy a sorbet az pont két fogás elválasztására szolgál, nem kimondottan desszert, gyorsan kanalazzon el egyet. Aztán már csak elégedett mosolya árulkodik arról, hogy jó döntést hozott. Közben Robi immár teljes menetfelszerelésben aprítja a hagymát és kockázza a húst, és egyben a kérdező szerepét is átveszi.

B. R.: Sokszor gondolkozom azon, vajon egy dal is úgy születik-e a zeneszerző fejében, ahogy egy főzni tudó fejében összeáll egy recept. Vagy ez erőltetett párhuzam?

M. F. C.: Nem tudom, nekem egész nap szól a fejemben a zene, így születnek a dalok. Képzeld, van, hogy egy diktafon van az ágyam mellett, mert sokszor egy dallamot álmodom, vagy arra ébredek, ezért rögtön megpróbálom rögzíteni, mert különben elvész.

TV P. M.: Ebben semmi ciki nincs. Azt például tudtad, hogy McCartney egy éjjel a Yesterday dallamára ébredt? Rögtön le is írta, és alig várta, hogy jöjjön a reggel, akkor ugyanis már felhívhatta az ismerőseit, elénekelte nekik a telefonba, hogy ismerik-e, mert nem volt biztos benne, hogy nem valami ismert dallamot rögzített. Aztán megnyugodhatott, a többit meg már tudjuk. Mindent el is raksz, amit így rögzítesz?

M. F. C.: Az, hogy felveszem, nem jelenti egyben azt is, hogy mind alkalmas a megjelenésre, de sokszor jó kiindulópont. Ösztönös dolgok ezek, és azt hiszem, a zenével szerencsém van, folyamatosan bennem lüktet, együtt él velem. Egyébként van még egy dolog, amit szerintem ösztönösen csinálok, és az a főzés – fordul Robi felé.

B. R.: Nem mondod, hogy ösztönösen főzöl? Semmi recept?

M. F. C.: Azt hiszem, igen, mondhatjuk, hogy ösztönösen. Soha nem használok receptet, az alapanyagokat érzésre rakom az ételbe. Ha egyszer valamit már kóstoltam és ízlett is, azt nagy valószínűséggel el is tudom készíteni. Amiket eddig próbáltam, azokkal még nagyon nem futottam lyukra. Pedig senki nem tanított, egyszer csak elkezdtem. Ez nem jelenti azt, hogy folyton a konyhában sürgölődöm, de felismerem a húsvágókést és a tojásszeletelőt. A kedvesemnek szoktam főzni rendszeresen, és azon már túl vagyunk, hogy udvariaskodjon velem. Úgyhogy azt, hogy eddig még nem kért meg, álljak le a főzéssel, elismerésnek veszem. Robi már a zöldbabot teszi a levesbe, de a tekintetét látva még nem csillapodott az érdeklődése.

B. R.: Nem tudok elszakadni a főzés-zenélés párhuzamtól, ne haragudjatok! Mert például az öröm biztos ugyanaz, amit azokon látsz, akiknek valami finomat főzöl, mint mikor valaki élvezi az előadásodat, a dalaidat, nem?

M. F. C.: Inkább az az öröm lehet ugyanaz, ami benned van, hogy adhattál valamit magadból. Mert a főzés is valahol arról szól, nem? Vagy ideális esetben erről szól, vagy kéne, hogy szóljon, nem csak arról, hogy magadba tömj valamit. A leves már az asztalon gőzölög, ám az első falatok után tovább faggatózunk.

TV P. M.: Otthon kitüntetett szerepe volt a kajálásnak? Ahogy megismertünk, nem voltál az a kimondottan vézna legény, nyilván igennel felelsz.

M. F. C.: Nem csináltunk nagy ügyet belőle, de jól főztek otthon. Most is várom a hétvégéket, mert ilyenkor gyakran hazamegyek Törökszentmiklósra, a szülői házba. Ha a mamám tudja, hogy jövök, mindig a kedvenceimmel vár. Jók ezek a szombatok, vasárnapok, a tesóimmal és családjukkal elmegyünk fagyizni, vagy csak úgy lófrálgatunk. Na, látod, otthon, Törökszentmiklóson még megismernek, ott nem maradok inkognitóban.

TV P. M.: Büszkék is rád odahaza, nem?

M. F. C.: Azt hiszem, igen. Gondold csak el, klasszikus sztori: a 16 éves kamasz elhagyja a szülői házat, és feljön a nyüzsgő, zajos fővárosba, dolgozni. Vagy mondhatjuk úgy, hogy szerencsét próbálni. Akkor én már tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, szóltak a fejemben a dalok, csak még nem tudtam, hogyan kell őket felszínre hozni. De azt hiszem, érdemes volt kivárni, úgy érzem, a helyemen vagyok. Imádom, amit csinálok, ez az életem, nem is tudom, tudnék-e mással foglalkozni.

Aztán a farmeros-pólós fiú lassan szedelőzködik, mi pedig azon gondolkozunk, jól van ez így, rend van a világban, mindenki a helyén. Mert bár Caramel főztjét egyszer szívesen megkóstolnánk, szép kis nap lenne, amikor Bede Robi azzal áll elő, írt egy dalt éjszaka.
Köszönjük a Pastrami Étterem segítségét.