Szép új biovilág

Kezdetben vala a bio

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban, még a műtrágyák, permetezőszerek, ízfokozók, mesterséges színezékek, génmanipulált növények világa előtt minden bio volt. Nem is kellett annak nevezni, hiszen az utóbb felsorolt doppingszerek még nem léteztek. Aztán az elmúlt ötven évben ezek a növényi teljesítményfokozók olyan mértékben elterjedtté és – a mögötte álló lobbinak köszönhetően – elfogadottá váltak, hogy a különböző módszerekkel manipulált élelmiszereket tekintjük „normálisnak”, „természetesnek”, és gyanúsan méregetünk minden „bio”, „öko”, „organikus” címkével ellátott árut, mintha az egy hippikommuna vagy egy ezoterikus kertészklub cselszövése lenne. A Szép új biovilág című műsor feltár, definiál, oknyomoz, és igyekszik objektív képet festeni az ökológiai élelmiszerek világáról.

Ezo-bio-öko

A világ legbiobb országa Lichtenstein, ahol a teljes termőterület 20 százalékán folyik biogazdálkodás. A második helyen Ausztria található 13 százalékkal. A sógoroké a legdinamikusabban fejlődő ökopiac, állítólag néhány éven belül 20 fölé fogják tornászni ezt a számot. Nálunk ez az adat 2-3 százalék, holott az ország adottságai – a szakértők szerint – ideálisak.
Napjainkban már nemcsak biobúzacsírát lehet beszerezni a boltokban, a skála igen széles: a zöldség-gyümölcstől a húson, tejtermékeken, mézen át egészen a borig terjed. Ami nem terem meg itthon, azt behozzuk. Van már biobanán, narancs, sőt jönnek a prémiumtermékek és élvezeti cikkek, mint a pezsgő, a kaviár, a hosszú ideig érlelt olasz és francia sajtok, a szénsavas üdítők, sörök, kávék, szusi rizs, japán soba tészta és így tovább.
Itthon 1800 biotermelő dolgozik, akiknek a 80 százaléka csak az uniós piacra termel. A hazai bioáru minőségére jellemző, hogy az elmúlt öt évben egyetlen egy alkalommal sem akadt fenn magyar termék uniós minőségi ellenőrzésen. Az előírásokat minden gazda igyekszik betartani, mivel a Biokontroll Hungária igen szigorú büntetéseket szab ki a szabályok áthágása esetén. A bio iránti vásárlói bizalomért a termelői oldal igyekszik sokat tenni.

Az igazi biológiai hadviselés

A biogazdálkodás egyik alapvető kérdése, hogy a gazda miképpen védekezik, ha kórokozók támadják meg növényét vagy állatát? Bár az utóbbiakról elmondható, hogy a biotartásban, szabadon tartott példányok egészségi állapota sokkal jobb, mint például ketrecben/karámban nevelt kollégáiké, a növényekre viszont ugyanazok a veszélyek leselkednek. Mit tesz tehát a biogazda, ha nem permetezhet ezerrel? Ilyenkor jönnek a trükkök: némely lárvák és tetvek ellen például kitűnő fegyver a fürkészdarazsak betelepítése, amelyek ingyen és bérmentve lelegelik a kártevőket. Ezernyi ravasz trükk létezik még, és természetesen mind az öko szigorú keretein belül.

Züm-züm

A legdurvább történet laikus szemmel nézve a mézhez kapcsolódik. Az ember azt gondolná, hogy a méz máris bionak minősíthető, ha a méhész a kész termékbe nem piszkál bele, de a kontroll ennél jóval korábban kezdődik, és jóval szélesebb területre vonatkozik. Brutális mennyiségű előírásnak kell megfelelni, kezdve azzal, hogy „a hordás idejében 3 km-es körön belül a virágzó növényállományok ökológiaiak vagy természetesek legyenek. A kaptárok főként természetes anyagokból álljanak, az új műlépek bioviaszból, ennek hiányában vagy igazoltan szermaradványokat nem tartalmazó, vagy fedelezésből származó viaszból készüljenek.
A kaptárokban csak természetes anyagok lehetnek, tilos szintetikus méhleűzőket alkalmazni, nyitott fiasítást tartalmazó lépből pörgetni, anyák szárnyát kurtítani és a méhek elpusztításával együtt járó módon nyerni ki a termékeket”– áll az ellenőrzésért felelős szerv honlapján, és ez csak a töredéke a teljes képnek. Aki ezek után is megkapja a hologramos matricát, az megérdemli, hogy a szupermarketekben található mézszerű készítményeknél drágábban dobja piacra termékeit.

Biománok, előre!

A bio tehát nem ördögtől való, és erre itthon is egyre többen eszmélnek rá, elég kilátogatni a legnépszerűbb budapesti biopiacra, ahol szombat délelőttönként a tömeg sűrűsége sikeresebb rockkoncerteket idéz. Az igazi népszerűség egyetlen gátja az ár, amely néhány termék esetében a normális duplája.
Kényes pontja ez a biotörténetnek, a termelők szerint ugyanis ezen az áron is elfogy, és az állam támogathatná jobban a környezetkímélő ökogazdálkodást, viszont egyes szakértők szerint, ha lejjebb vinnék a mesterségesen magasan tartott árat, akkor nagyobb lenne a kereslet, és több árut lehetne megtermelni, majd eladni. A tíz epizód tematikus egységekre bomlik, minden részben megismerkedhetünk szakértők, tanácsadók, gasztropszichológusok és persze a termelők véleményeivel, és minden részre jut egy bizonyos termékcsalád: zöldség, gyümölcs, hús, bor vagy éppen a már említett méz.
A biosztori tehát alakul, a jövő a szép új biovilágé, legalábbis tőlünk nyugatra biztosan. Addig pedig itt van a TV Paprika új sorozata tíz részben.

Izing Róbert írása