Holmes és Watson - Étteremteszt
A Nobunál tartunk
szerző: TV Paprika Magazin
Étterem megnyitását ebben az országban még nem várták úgy, mint a Nobu Budapest szeptemberi premierjét. Egy vendéglátóhely érkezése általában negyedennyi izgalmat sem ébreszt, sokszor olyanok is csak a nyitás után értesülnek az új versenyzőről, akiknek egyébként hobbijuk az evés, az étteremben evés meg különösen. A Nobuval viszont minden máshogy volt, és nemcsak azért, mert a Nobu aztán tényleg más, mint ami Magyarországon eddig éttermileg volt, hanem mert néhány év alatt a budapesti éttermi szcéna is alapvetően megváltozott.
Halra, magyar, halra bor!
szerző: TV Paprika Magazin
Lévai Ferenc, a méltán népszerű Halország című sorozat főszereplője mozgalmat indítot. Kedvenc műsorvezetőnket és barátait már régóta foglalkoztatta a kínzó kérdés, vajon miért nincsenek reprezentálva hazai tavaink, folyóink az itthoni éttermek asztalán? Biztos, hogy csak a lazac, az ördöghal vagy a mahi-mahi az, amit az étterembe járó közönség el tud fogadni?
Holmes és Watson - Mák bisztró, Budapest
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a dolgokat másként látják. És a legfontosabb: fogyasztásukat kifizetik, szívük a helyén, szemük nyitva, és nem kérnek elnézést.
Holmes és Watson - reggeli a városban
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a dolgokat másként látják. És a legfontosabb: fogyasztásukat kifizetik, szívük a helyén, szemük nyitva, és nem kérnek elnézést.
Zila étterem - Budapest
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Hivatásosunkról legyen elég annyi, hogy dolgozóként hosszú éveket húzott le működő éttermekbe, tudja tehát, mi hogy működik. Kilétét viszont nem szívesen fednénk fel, mert a következő hónapokban is tesztelni fog, ha azonban felismerik, az könnyen vakvágányra terelheti az objektív, vagy éppen kritikus szemlélődést. Amatőrünk heti, kétheti rendszerességgel jár éterembe, szeret jókat enni, és szereti, ha a pénzéért azt kapja, ami jár. A kiválasztott helyre külön-külön és más napokon mennek, és soha nem fedik fel, hogy nekünk dolgoznak. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a…
Aranyszarvas étterem - Budapest
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a dolgokat másként látják. És a legfontosabb: szívük a helyén, szemük nyitva, és nem kérnek elnézést.
Firkász étterem - Budapest
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a dolgokat másként látják. És a legfontosabb: szívük a helyén, szemük nyitva, és nem kérnek elnézést.
Lapra szerelhető étkek
szerző: TV Paprika Magazin
Vajon hány húsgolyó az ideális adag egy komplett étkező összeszerelése előtt? Miért jobb a Dryck Fläder a bodzaszörpnél, és hogy kerül a lazac derekába a brokkoli? Csak Skandinávia szirénjei könyörögnek, vagy az ember tényleg éhes, ha bútort vesz?
Bangkok Étterem - Budapest
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Hivatásosunkról legyen elég annyi, hogy dolgozóként hosszú éveket húzott le működő éttermekbe , tudja tehát, mi hogy működik. Kilétét viszont nem szívesen fednénk fel, mert a következő hónapokban is tesztelni fog, ha azonban felismerik, az könnyen vakvágányra terelheti az objektív, vagy éppen kritikus szemlélődést. Amatőrünk heti, kétheti rendszerességgel jár éterembe, szeret jókat enni, és szereti, ha a pénzéért azt kapja, ami jár. A kiválasztott helyre külön-külön és más napokon mennek, és soha nem fedik fel, hogy nekünk dolgoznak. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat…
Café 57 - Budapest
szerző: TV Paprika Magazin
Egyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? sorozatunkban erre keressük a választ . Hivatásosunkról legyen el ég annyi, hogy dolgozóként hosszú éveket húzott le működő éttermekben , tudja tehát, mi hogy működik . Kilétét viszont nem szívesen fednénk fel , mert a következő hónapokban is tesztelni fog , ha azonban felismerik, az könnyen vakvágányra terelheti az objektív, vagy éppen kritikus szemlélődést . Amatőrünk heti, kétheti rendszerességgel jár étterembe , szeret jókat enni, és szereti , ha a pénzéért azt kapja, ami jár. A kiválasztott helyre külön-külön és más napokon mennek , és soha nem fedik fel ,…




Sütés nélküli almatorta