A Nobunál tartunk

szerző: TV Paprika Magazin

Étterem megnyitását ebben az országban még nem várták úgy, mint a Nobu Budapest szeptemberi premierjét. Egy vendéglátóhely érkezése általában negyedennyi izgalmat sem ébreszt, sokszor olyanok is csak a nyitás után értesülnek az új versenyzőről, akiknek egyébként hobbijuk az evés, az étteremben evés meg különösen. A Nobuval viszont minden máshogy volt, és nemcsak azért, mert a Nobu aztán tényleg más, mint ami Magyarországon eddig éttermileg volt, hanem mert néhány év alatt a budapesti éttermi szcéna is alapvetően megváltozott.

Funkciók

Értékeld a cikket!

54321
Átlag: 5.00 | Összesen 1 szavazat
A Te értékelésed:

Persze könnyű a Nobunak. Hagyján, hogy jól főznek, de olyan sztori van a vállalkozás mögött a Peruban tanuló japán séftől Robert De Niróig és Andy Vajnáig, hogy ahova beteszik a lábukat, ott egyből zsezsegni kezd nemcsak a szaksajtó, hanem a gazdasági hetilapoktól a bulvármagazinokig minden. Az viszont már érdekesebb kérdés, hogy lendíteni fog-e a nemzetközi lánc magyar fiókja bármit is a budapesti helyzeten.

Aki Budapesten rendszeresen eljár enni, az pontosan tudja, hogy az utóbbi tíz – pláne a legutóbbi öt – évben elkezdődött valami. Nem tartunk még sehol, és szégyenkezni is van miért, de óriási hiba lenne nem elismerni az eredményeket. 2010-ben Budapesten összehasonlíthatatlanul jobb éttermekben lehet enni, mint 2000-ben. A középmezőny, az átlagétterem még mindig botrányos, a csúcson azonban egyre több olyan séf dolgozik, akik a világon bárhol megállnák a helyüket. Ha nem is a legjobb éttermekben, de megállnák.

Hogy milyen nagy dolog, amit a magyar éttermek elértek, azt a legegyszerűbben úgy lehet szemléltetni, ha a kedves olvasó a szívének kedves bármely egyéb szakterületre gondol. Foci? Vasúti közlekedés? Popzene? Nagyon-nagyon kevés olyan területe van az életnek, amely tíz év alatt ugyanannyit fejlődött Magyarországon, mint az éttermi kultúra – az említett három például egészen biztosan nem.

Ennek a fejlődésnek és nagyon sok ember éveken át tartó kemény munkájának volt köszönhető a Costes idei Michelin-csillaga is, a második, amit a régióban egyáltalán kiosztottak. Mindegy, mit gondol az ember a franciák premizálási rendszeréről, és mindegy, hogy (két) külföldi séf kapta az elismerést: ez bizony egy magyar étterem Michelinje. És az ilyesmi, a rangos nemzetközi kitüntetés, ami röviden annyit mond, hogy tudunk valamit úgy csinálni, mint bárki a világon, sajnálatosan ritka jelenség Budapesten.

 

Butaság lenne azt gondolni, hogy a Nobu budapesti felbukkanásának bármi köze van a magyar gasztrokultúra fejlődéséhez. A nemzetközi luxusmárkák nem azért nyitottak butikokat az Andrássy úton, mert a magyarok hirtelen elkezdtek jobban öltözködni, hanem mert a magyarok egy részének annyi pénze lett, hogy akár olasz cipőket és francia táskákat is megengedhetett magának. Ugyanez a helyzet a Nobuval is. Nem a közízlés miatt nyitottak itt éttermet, hanem a pénzünk, és persze a Budapestre érkező külföldiek pénze miatt.

Ezzel pedig az égvilágon semmi gond nincs. A Nobu, akárcsak a Gucci vagy a Louis Vuitton, azért van Budapesten, hogy megmutassa: így is lehet. Azt a magas színvonalú életet mutatja meg, ami máshol szinte mindennapi, nálunk viszont nagyon kevesek számára elérhető. De amiért érdemes dolgozni, pénzt keresni, aztán jó ízléssel ilyen helyeken elkölteni. És hogy a többi étteremnek is legyen mihez mérnie magát.

Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Megsütöttem, ,a vejem szülinapjára, nagyon tetszett a vendégeknek, és pilanatokon, belül el…
Pető Istvánné | 2012 05 18 - 10:58
Napraforgó kalács
http://bestsoftwarehere.com/stats/index.php
amikilkidgisH | 2012 05 18 - 10:54
Szláv túrós sütemény - Vatruska
Ezt szeretem sütni gyakran, mert egyszerü recept.
Jucika | 2012 05 17 - 22:42
Bögrés Mákos
Nagyon finom, megsütöm!
Antal Orsi | 2012 05 17 - 22:38
Marcipános puszedli
Nagyon finom szörp van belőle, szoktam késziteni ilyenkor.
Bodzás Mari | 2012 05 17 - 22:32
Bodzavirágból télálló szörp