Holmes és Watson - reggeli a városban
szerző: TV Paprika MagazinEgyetérthet-e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art étterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keressük a választ. Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a dolgokat másként látják. És a legfontosabb: fogyasztásukat kifizetik, szívük a helyén, szemük nyitva, és nem kérnek elnézést.
Értékeld a cikket!
Gerlóczy kávéház és étterem
Fülöp, a mi emberünk
Terepszemle
A Gerlóczy kávézó és étterem a reggeli megszállottjai között már-már ikonikus helynek számít. Sokak reggeli törzshelye, és párszor alakult már úgy, hogy nekünk is itt kezdődött egy nap, pedig az előző még nem is igazán ért véget. Kávéházi hangulat, ahogy azt az olvasókönyvekben is láttuk, középtájt főzőrészleg, a pulton pedig egy a szívünknek oly kedves, bordó Berkel sonkaszeletelő. Bár azt mondják, ha késsel vágják, finomabb a sonka. A tűzhely mögött szakácsok váltják egymást, a mai generációból. Kinézetre olyannyira szakácsok, hogy ha sípolós gyerekkönyveket gyártanék a foglalkozásokról, ők lennének a modellek a szakács kifejezésnél. A főzősziget mellett lépcső vezet az emeletre, a felirat szerint itt vendégszobák vannak – egy pillanatra irigylem is azokat, akik itt éjszakáznak, jó lehet reggel letámolyogni egyenesen egy kávéházba. A menü káprázatos, különféle focacciák, roppanós virsli, friss péksütemény, gyümölcs és lágy tojás – aki itt nem talál kedvére valót, az nem is akart igazán reggelizni, és egyáltalán, semmit sem akar már az élettől, nem is tagja egyik magánnyugdíjpénztárnak sem.
Étel
A virsli roppanós, a paradicsomos focaccia mindent visz, a ham & eggs klasszikusan tálalva, sunny side up. A kapucsínó hideg tejkrémmel borzongatóan jó. Ahogy a meleg kávé utat tör magának alulról a hideg tejkrémen át, az arra késztet, hogy kimondjuk, innen most már sehová. Jöjjenek ide inkább sorban az asztalhoz a mai napra szervezett elintéznivalók, és egyáltalán, jöjjön ide mindenki, a tigázos ügyintéző és az autószerelő is, a gyerekek meg jöjjenek el egyedül az oviból, mi ma már innen nem megyünk sehová.
Pincérles
Az egyik legjobb szerviz a városban: pincérünk, ha kell, negyedszerre is zokszó nélkül visszamegy rendelés felvétele nélkül, időt hagyva a választásra. Talán tudja, hogy ilyenkor a belső hangokra kell figyelni, mit is kíván igazán az ember szervezete, ez pedig néha időt vesz igénybe, nem is rövidet.
Ítélet
Végső konklúzióként tehát elmondhatjuk, Budapest a reggeli órákban még nagyon is élhető hely – legalábbis éhen nem maradunk.
Márti, 26 az amatőr tesztelő
Terepszemle
Nagyon bizsergető érzés megérkezni. Azt hihetnénk, külföldön vagyunk. Aztán mégis olyan szívet melengető a felismerés: de hiszen ez egy pesti hely, olyan, amire büszkék lehetünk. Csodás franciás terasz, barátságos belső, udvarias kiszolgálás. Legszívesebben minden turistát csak itt engednék reggelizni, hogy azt hihessék, nálunk ez mindenhol így megy.
Étel
Tulajdonképpen mindent érdemes enni a reggeli kínálatból, egyedül a bundás kenyeret nem ajánlom, mivel az annyira intim dolog, biztosan nem olyan lesz, mint otthon. Angol reggeli megszelídítve, sonka-tojás és nagyon klassz helyben sütött péksütemények. Egy kicsit irigykedve néztük, hogy az emeleti boutique hotelben lakóknak fehér abrosz is jár. A tojást úgy készítik, ahogy csak szeretném, a szakács szinte minden mozdulatát ellenőrizhetjük, mivel a vendégekkel egy térben készül a reggelink. A csodálatos minőségű csokoládéból készült kakaó megszédít. A diós ciabatta egy álom. Olyan apróságokon múlik! Egy klassz francia vagy sózott vaj, és a magam fajtát már zsebre is teszik.
Pincérles
A kellemes személyzet a titkos összetevő. A nem tolakodó, mégis udvarias és rugalmas kiszolgálástól lesz a hétköznapi reggelink ünnepélyes.
Ítélet
Megfizethető mini luxus, megbízható minőséggel. Ideális, ha a reggeliből különleges alkalmat akarunk faragni.




