A padlót is ápolni kell
szerző: ReceptvarázsFehér, lakkozott bejárati ajtókat legjobb padlóviasszal kezelni, hogy az időjárás ne tegyen kárt bennük. A fából készült padlók meleg, ugyan akkor higiénikus érzést keltenek a lakásban. A szőnyegpadlók a szobában kedveltek, mert nagyon kellemes rajtuk járni. Inkább az őrölt ásványokból és különböző kötő - anyagokból készült műkövek számítanak újdonságnak – ilyen például a kitűnő szigetelő sajátosságú parafakő, amelynek töltőanyaga őrölt parafa.
Értékeld a cikket!
Éppen azért, mert nap mint nap taposunk rajtuk, megérdemlik a rendszeres ápolást. A megfelelő kezelés érdekében döntő, hogy milyen anyagból való a padlózat. Ma már sokkal többféle padlóburkolat létezik, mint nagyanyáink idején, de sok bevált régi házi szer mégis jól felhasználható. Korábban általában deszkapadló vagy parketta volt a szobában, de kerámiacsempés és márvány kőpadlók is léteznek éppúgy, ahogy volt szőnyegpadló és linóleum is, a színek és minták választéka azonban napjainkban jelentősen nőtt. A linóleum könnyen kezelhető, zajszűrő és jól alkalmazható a konyhában. A kőpadlók nagyon strapabírók, azonban kissé „hidegek” és „hangosak”.
Mindegyik padlófajtára a megfelelő ápolás ajánlatos
A port nem csak a bútorokról, hanem a padlóról is rendszeresen el kell távolítani, hogy lehetőleg hosszú ideig szép maradjon: a homok és a por a sima padlózatot könnyen összekarcolhatja. Szerencsére a kőpadlók általában nagyon könnyen kezelhetők: egyszerűen felseperjük és nedves ruhával áttöröljük őket. Erősen szennyezett helyeken azonban a tisztítóvizet néhány percig rajta hagyhatjuk, különösen ha kerámiacsempéről, márványról vagy gránitról van szó. A pecsétes fapadlók és műparketták szintén könnyen tisztíthatók. A söprögetés után többnyire elegendő, ha nedves, jól kicsavart ruhával feltöröljük a padlót. Viaszos padlót azonban lehetőleg ne kezeljünk nedvesen, vagy ha igen, akkor csak egy alig nedves ruhával. Máskor padlóviasszal dörzsöljük be. Rendszeres ápolásnál elegendő valamelyik általános padlótisztítót alkalmazni. Egy alaposabb ápolás viszont speciális szereket és némi szaktudást igényel.
Fiatalító kúra kőpadlókra
Bár a padlót fiatalító szer előállítása időigényes, megéri a fáradozást, mivel nagyon hatásos is. A fahamut a zsákba töltjük és jól bekötözzük. Egy nagy edénybe helyezzük. A vizet felfőzzük és ráöntjük. Több órán keresztül állni hagyjuk, majd a zsákocskát kivéve a folyadékkal feltöröljük a kőpadlót. A fahamus zsákot még egyszer felhasználhatjuk.
300 g szitált, világos fahamu
erős textilzacskó
10 l víz
Márványpadló ápolása
A bejárati terület durva szennyeződéseit kenőszappannal dörzsöljük be, azután nedves ruhával töröljük át. Felfrissítésképp használjuk ezt a tisztítópasztát. A mennyiség kb. 1 m2- elegendő. Annyi citromlevet adjunk a porhoz, hogy paszta legyen belőle. Ezzel dörzsöljük be a padlót, majd tiszta vízzel töröljük fel.
3 evőkanál (ezüst) tisztítópor (nem súroló)
citromlé
Padlófényesítő
Egészen egyszerű előállítani ezt a kitűnő padlófényező szert. A hozzávalókat összekeverjük, és ezzel fényesítjük a padlót. Ruha helyett régi selyempapírt használjon. Nem szívja magát olyan nagyon tele. A nedvesség és a piszok gyorsan eltüntethető a kőpadlóról – egyszer áttöröljük, és ismét ragyog, mint újkorában.
4 teáskanál bútorfényező
6 evőkanál ecet
10 l víz
Jó tanács
Nincsenek problémák a fával
- A nagyon szennyezett viaszos parkettát terpentinbe mártogatott ruhával dörzsöljük át az erezet irányába. Ezután fényezzük fel egy tiszta ruhával, majd vékonyan viaszoljuk be.
- Amennyiben nyikorog a deszka, segít, ha zsírkőpúdert szórunk a hasadékba.
- Fapadlón lévő világos foltok eltávolíthatók padlóviaszból és barna cipőkrémből készült pasztával.
- Cipősarkok nyomait radír - gumival lehet ledörzsölni, ha makacs foltokról van szó, segít a petróleum vagy a terpentin.
- Benzinbe mártott fehér itatós papírral dörzsöljük le a friss zsírfoltot a parkettáról.
- Vízből és szalmiákból készült oldattal lesznek a kőpadlók igazán tiszták.
- Vízben feloldott zöldszappan is alkalmas a tisztításra.
- A mozaik- (terrazzano-) padlókat szappanos vízzel tisztíthatjuk.
- Oltatlan mészből és vízből pasztát keverünk, hogy a márványon lévő makacs foltokat megszüntessük. Vigyázat! Csak kesztyűben dolgozzunk!
- Kőlapon lévő mészfolt kevés ecettel letörölhető.
- Piszkos csemperést (fugát) óvatosan, összehajtogatott dörzspapírral tisztogassunk meg.
- Alig hihető, de igaz: burgonya főzővizével megtisztul a linóleum.
- A linóleumon lévő karcolásokat finom dörzspapírral óvatosan eltüntetjük, ezután a port összesöpörjük és lenolajjal vékonyan bedörzsöljük a padlót.
- A gumitalp fekete csíkja spirituszba nyomkodott ruhával ledörzsölhető.
- A műanyag vagy parafakő kockákból készült padló tisztításához ne használjunk túl sok vizet, mert a réseken keresztül az alapozáshoz juthat, és leoldhatja a lapokat.
- Pecsétes parafakő padlót csak olykor-olykor kell nedvesen áttörölni.
- Viaszolt parafakő padlót évente kétszer vékonyan újra kell viaszolni. Minden két hónapban ajánlatos a padlót kifényesíteni.
Hogyan kezeljük a szőnyeg és linóleumborítást?
A szőnyegpadlót legalább egyszer egy héten ki kell porszívózni: a megülepedett por idővel károsíthatja a hátoldalát. A foltokat legjobb azonnal meleg vízzel letörölni, hogy ne hatoljanak túl mélyen a szövetbe. A linóleumot töröljük le, és időről időre kezeljük ápolószerrel.
Szőnyegtisztító
A szőnyegpadlót átdörzsölhetjük savanyú káposztával. Ez azonban nagyon fáradságos. Ezzel a samponnal egyszerűbb a tisztítás. A szappanpelyhet finomra őröljük, összekeverjük a burgonyakeményítővel. Rászórjuk a szőnyegre, és egy kefével erőteljesen beledolgozzuk, 30 perc múlva kiporszívózzuk. A fából készült lépcső, ajtó és parketta harmonikus egysége kellemes légkört sugároz.
3 evőkanál szappanpehely
500 g burgonyakeményítő
Megújul a szőnyeg
Ez a szer különösen a szőnyegpadló tisztítására és a színek felfrissítésére alkalmas. A vizet és az ammóniát elvegyítjük. A fűrészport átitatjuk a folyadékkal, a szőnyegre szórjuk és belekeféljük. Végezetül kiporszívózzuk.
1 l víz
1 evőkanál folyékony ammónia
fűrészpor
Isten veletek, foltok!
Az alapos tisztítás előtt a szőnyeget meg kellene szabadítani a foltoktól. Az epeszappan hatásosan segít ebben. Kevés vízben feloldjuk a szappant. A szappanos vízzel eltávolítjuk a foltokat. Sötét szőnyegeken elhasznált tealevelekkel is megpróbálhatjuk ugyanezt. Az ecetet vízzel hígítjuk és ezzel dörzsöljük át a szőnyeget.
epeszappan
víz
2 evőkanál ecet
szivacs
Szappanos lúg linóleumra
A linóleumra nehezebben tapad a szennyeződés, ha viasszal kezeljük. A szappant 10 l meleg vízzel összekeverjük, és megtisztítjuk a padlót. A maradék vízben feloldjuk a viaszt, és ezzel töröljük át a linóleumot.
2 evőkanál szappan
súrolókefe
15 l víz
2 evőkanál padlóviasz
Minél rugalmasabb, annál jobb
Jó, ha a linóleumot gyakran bezsírozzuk, így megőrzi rugalmasságát, és nem keletkeznek rajta repedések. Az ecetet és az olajat összekeverjük, és erősen bedörzsöljük vele a padlót.
1 l ecet
1 l olaj
Csillogó linóleum
A linóleumon lévő foltokat terpentinnel átitatott finom acélforgáccsal dörzsöljük le. Ezután az alábbi szerrel kezeljük a padlót, hogy újra ragyogjon. A tejet és a vizet jól összekeverjük. Egy ruhával és a folyadékkal átfényezzük a linóleumot.
1 l tej
1 l víz
Szemétlapát
A nélkülözhetetlen eszköz a szemét felszedésére szolgál, ezért kapta e nem éppen megtisztelő nevet. A gyerekek szeretnek játszani a puha szőnyegpadlón. Rendszeresen és alaposan ki kell porszívózni, hogy megfelelően higiénikus legyen.




