Műsoron a garnéla - ebéd Ördög Nórival

Mindkét ételt Nóri kívánságára készítette Jenei Tamás, akiről pedig azt érdemes tudni, hogy a halak és tengeri dolgok nagy ismerője és rajongója, így egy jókedvű és jóízű ebéd kezdett körvonalazódni. Nóri még az első kortyot sem itta meg limonádéjából, máris záporoztak felé a kérdések.

TV Paprika Magazin: Tényleg cukor nélkül kérted? Te lettél volna az utolsó, akit a kilóktól rettegők táborába sorolnánk.

Ördög Nóra: Ha tudok, odafigyelek, de ez azért messze áll a rettegéstől. Az odafigyelésnek hála, néha azért durva dolgokat is megengedhetek magamnak. Például egy jó kis esti süteménysütést. Nem is estit, éjszakait, a múltkor például éjfélkor kezdtem a habverővel zajongani, le is mentem a garázsba, nem akartam a szomszédokat kínozni. Elég lehet nekik a süteményillat éjszaka. A limonádéra visszatérve, nálam például egy étterem fokmérője a limonádé. Nem is az, ahogyan készítik, hanem a limonádéhoz való viszony, elkészítik-e nekem akkor is, ha nincs az étlapon? Volt már, hogy határozott elutasításba futottam, pedig azért egy limonádé nem túl bonyolult: citrom, víz és cukor. Ez nagy valószínűséggel minden étterem konyháján megtalálható, ezért furcsa, amikor az étlaphoz való ragaszkodás fontosabb, mint az, hogy a vendég jól érezze magát.

Tamás közben megteszi az előkészületeket, megtisztítja a garnélát, olajat hevít, a hozzávalókat pedig a serpenyő közelébe helyezi, hogy kéznél legyenek. És ami a legfontosabb, egy kötényt ad Nórinak, akinek csodálkozó tekintetét látva elneveti magát.

Jenei Tamás: Azt találtam ki, hogy te magad készítheted el, hogy lásd, semmi ördöngösség nincs egy ilyen tengeri feltétes tészta elkészítésében. Ne félj, segítek!

Nóri arcán már nyoma sincs ijedtségnek, ritmusvesztés nélkül a francia tűzhely mellett terem, és a rákokat pakolja a forró olajba. Tamás lelkesen ecseteli a rákalaplé készítését, és készségesen helyezi Nóri keze ügyébe a fokhagymát és a petrezselymet. Néhány perc elteltével, mikor a rákok már rózsaszínben pompáznak, még nem teljesen főtt tészta kerül a serpenyőbe. Tamás elmagyarázza az okát: az utolsó lépések egyikeként még agy adag alaplé kerül a tésztára, ettől válik majd tökéletes állagúvá. Nórinak a tálalás nem okoz különösebb nehézséget, így egy perccel később már a saját maga által készített tészta mellett folytatjuk a beszélgetést.

TV P. M.: Az étel kinézete alapján nem mondanám meg, hogy nem profi készítette. Otthon is megpróbálod majd elkészíteni?

Ö. N.: Persze, most, hogy már láttam, hogyan kell, biztos, hogy megcsinálom otthon is. És képzeld, a legjobban sikerült ételeimet lefényképezem, és már küldöm is édesanyámnak mms-ben.

TV P. M.: Mindig így tanultál főzni, hogy innen-onnan felcsipegeted az információt, és átülteted a gyakorlatba?

Ö. N.: Nem, a nagymamámtól tanultam, aki egészen csodálatosan főz. És az anyukámtól, aki meg kitalálhatod, kitől.

TV P. M.: Úgy képzeljük, hogy Ördög Nóri már kislány korában elhatározta, hogy ha majd nagy lesz, ő is úgy főz majd, mint az anyukája, aki viszont úgy főz, mint az ő anyukája…?

Ö. N.: Nem mindig viszonyultam így a konyhához, de fontos dolgok történtek velem mostanában, sokat változtam, és a főzésben is áttörést értem el, egyszerűen elkezdtem komolyan venni az egészet.

TV P. M.: Ez sikereket is jelent?

Ö. N.: Persze. A legtöbbször sikerülnek a dolgok, de azt gondolom, hogy sikerülniük is kell, hiszen egy receptet követsz, le van írva minden, rajtad múlik, hogyan változik az alapanyag kész étellé a kezed alatt. Imádom egyébként az ilyen egzakt dolgokat, mint egy recept, minden le van fektetve, szabályok vannak, amelyeket követned kell. Gyerekként imádtam puzzle-lal játszani, ott is részekből rakod össze az egészet, és csak egy úton éred el a helyes végeredményt.

TV P. M.: Szerinted nem lehet egy ételbe belecsempészni készítőjének egyéniségét vagy egyéni ötleteit?

Ö. N.: Dehogynem, és ez nagyon szép része a főzésnek, hogy egy receptet követve mit tudsz a szakértelmen kívül hozzátenni magadból. Szerintem ez már tényleg a művészet határait súrolja, ezt minden túlzás nélkül mondom. Annál is inkább, mert ennek szerintem igenis köze van az ízléshez, igen, az ízléshez is, nemcsak az ízleléshez, egy jó ízlésű embernek más a viszonya az ételekhez, a minőséghez meg pláne.

TV P. M.: Az augusztusi magazinba tervezünk egy írást konyhai kudarcokról. Ezek szerint nem te vagy, aki adalékokkal szolgálhat a gyűjtőmunkához.

Ö. N.: Azért nem sikerül mindig minden. Emlékszem például egy balul elsült pogácsasütésemre. Egyszerű krumplis pogácsa volt, a nagymamám mindig készítette, mióta az eszemet tudom, elhatároztam, hogy reprodukálom. A nagyi receptjét követtem, mégsem sikerült, de úgy képzeld el, hogy egyáltalán nem. Nem is mutattam meg senkinek, csalódott voltam, de nagyon. Következő alkalommal, mikor otthon jártam, rávettem a nagyit, hogy süssük meg együtt. Lépésről lépésre csináltuk, a végeredmény természetesen a kedvenc pogácsám lett. Itthon aztán újból nekivágtam, hiszen kisujjamban az egész, gondoltam, és meg is csináltam. Szerinted milyen lett? Köze sem volt ahhoz, amit szerettem volna. Most, nemrégiben azonban nekivágtam újra, és csodák csodája, ott illatozott az orrom előtt gyerekkorom kedvence. Nem tudom, mi történt, arra jutottam, hogy talán mégis igaz, hogy a szívedet is bele kell tenned a főztödbe.

TV P. M.: Bátran belevágsz mindenbe? Mórahalmon, Szeged környékén nőttél fel, a halászlé menne?

Ö. N.: Nem ijednék meg tőle, bár még eddig csak egyszer próbáltam, méghozzá a Vacsoracsatában. A gulyáslevesem viszont mások szerint is remek. Olyan igazi, jó sűrű, szinte már pörköltszerű.

Tamás jelenik meg az asztalnál egy gyönyörűen remegő panna cottával a tányéron. A látvány magáért beszél, Tamás azonban mentegetőzni kezd.

J. T.: Hűlhetett volna még egy kicsit, a panna cottának ajánlatos legalább 12 órát hűlnie, ezt pedig csak délelőtt készítettem, remélem, azért nem zavartok vissza vele. Az első falat után Nóri arcát látva séfünk megnyugszik, nemhogy visszaküldés nem lesz itt, de pontosan el is kell mesélnie, mi a jó panna cotta titka.

J. T.: Ez sem bonyolult, a tejszínt zselatinnal, vaníliával és cukorral összeforraljuk. Csak a helyes arányokat kell eltalálni, ki mennyire lágyan vagy éppen remegősen szereti. Aztán jöhet rá tetszés szerint a gyümölcs vagy egy kis karamell, ahogy most Nóri kérte.

Nóri tányérján csak némi maradék karamell árulkodik arról, hogy két perce még egy panna cottát ölelt körül. Ekkor hasít belénk a felismerés, hogy még nem is fényképeztük le a magazin részére. Tamásnál érdeklődünk, mennyi idő alatt készítene egy újat, csak a fotó kedvéért? Nóri azonban nevetve megnyugtat.

Ö. N.: Ne aggódjatok, ha nem sikerülne a panna cotta fotója, szerintem két napon belül elküldöm mms-ben az otthon, saját magam által készítettről. Használhatjátok nyugodtan.

Köszönjük a Pastrami Étterem segítségét.