Csípős gombócleves
beküldő: Földesi Kati
elkészítési idő: 60 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
elkészítési idő: 60 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
megnézték:
hozzászóltak:
0
Burgonyaleves, amely olcsó, gyors és egyszerű
- A két nagy burgonyát megpucoljuk és egyben hagyjuk. A finomra vágott vöröshagymát a zsíron megpároljuk, ha üveges lesz hozzátesszük az apróra vágott zöldpetrezselymet, együtt még kb. 1 percig fedő alatt pároljuk. A lábas közelébe készítünk egy liternyi hideg vizet, majd a fedőt levéve megszórjuk a hagymát a pirospaprikával, borssal (esetleg egy kis őrölt köménymaggal), és a sóval összekeverve az egészet, felöntjük az odakészített vízzel, és beletesszük a két nagy burgonyát.
- Kb. fél óra főzési idő után, villával megnézzük, hogy a két nagy burgonya megfőtt-e már, ha igen, kivesszük egy megfelelő nagyságú tálba, és krumplinyomóval összetörjük a burgonyát, hagyjuk kézmelegségűre kihűlni, hozzáadjuk a tojást, a teáskanál sót, a borsot, és annyi liszttel összegyúrjuk, amennyivel egy könnyű, lágy tésztát kaphatunk. A gombócokat a levesbe szaggatjuk, pótolva az elpárolgott vizet. Ha feljönnek a gombócok a leves színére még vagy 10 percet főzzük, majd lehet tálalni.
Hozzászólások
Legyél Te az első,
aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni
- 2 db nagy burgonya

- 1 db nagyobb vöröshagyma

- 1 evőkanál zsír

- 1 mokkáskanál só

- bors (ízlés szerint)

- csípős pirospaprika (ízlés szerint)

- 1 csokor petrezselyemzöld

- 1 db tojás

- 1 lapos evőkanál zsír (esetleg olaj)

- 1 kávéskanál só

- bors (ízlés szerint)

- annyi liszt, amennyit a burgonya felvesz

Hozzávalók:
A gombóc készítéséhez:
jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!
Bevásárló lista
A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!
Értékeld a receptet!
Könyvajánló











