Az én finomságaim - töltött káposzta római tálban
Római tálban készített töltött káposzta
- Aki nem szereti túl savanyún, érdemes hideg vízben átmosni a savanyú káposztát és hasábot, de félre kell tenni egy kis savanyú levet, mert ha netán még is szükséges, legyen.
- Az apró káposztát a tál aljára helyezzük, rádaraboljuk a plé oldalast, majd a 3 féle húsból, fűszerekből, apróra vágott fokhagyma és vöröshagymából, egy kanál zsírból jól összekevert tölteléket a lapukba töltögetjük, majd azt is a tálba helyezzük. Az evőkanál zsír akkor szükséges, ha nem elég zsíros a hús, mert külömben kemény lesz a gombóc, sőt 1 kis melegvizet is önthetünk a töltelékbe, ha keménynek találjuk.
- Maradék 1 kanál zsírból, 1 fej hagymából és 2 gerezd fokhagymából, csipet sóból, zsemle színűre pirított rántást készítünk, ezt annyi vízzel öntjük fel, ha ráöntjük ellepje a gombócokat, de csak annyira, hogy rá tudjuk tenni a szalonna csíkokat. Célszerű a rántásból többet készíteni, hogy a lefőtt levet pótolni tudjuk, különben nem lesz elég lédús az apró káposzta, de ez nem fontos, ha valaki sűrűbben szereti.
- Majd a tetejével lezárt tálat sütöbe helyezzük, középre és egy vízzel töltött tepsit helyezzünk a sütő aljába. Ügyeljünk arra, ne párologjon el, amíg kész nincs az étel, mert megéghet. Közepes lángon kb. másfél óra. Majd tejföllel tálaljuk ízlés szerint.
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni
- 1 kg káposzta

- 12 db savanyított káposztalevél

- 0.5 kg darált sertéshús

- 0.5 kg darált marhahús

- 20 dkg füstölt darált hús

- 0.5 kg plé oldalas

- 0.5 csomag gersli

- 6 gerezd fokhagyma

- 2 db közepes nagyságú vöröshagyma

- 1 csapott evőkanál pirospaprika

- 2 evőkanál zsír

- 2 kanál liszt

- 6 szelet császár vagy füstölt szalonna

- só, bors

- tejföl

Hozzávalók:
jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!
Bevásárló lista
A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!
Értékeld a receptet!





Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv










Kedves sweet, a plé oldalas pontosan mit takar? Utána néztünk és nem jöttünk rá:) Segítenél?