Darált hús burgonyával amerikai módra
beküldő: Receptvarázs
elkészítési idő: 45 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
elkészítési idő: 45 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
megnézték:
hozzászóltak:
0
- Hámozzuk meg a burgonyát, vágjuk kockákra, és forrásban lévő vízben kb. 15 perc alatt főzzük puhára. Öntsük le róla a vizet, hagyjuk a gőzt eltávozni, és tegyük egy tálba. Melegítsük meg a tejet, olvasszuk fel benne a vajat. Krumplitörő segítségével pürésítsük a burgonyát, a tejet és a vajat hozzáadva. Ízesítsük sóval és borssal.
- Közben tisztítsuk meg a hagymát, majd vágjuk apróra. Forrósítsuk fel az olajat egy teflonbevonatú serpenyőben, és fonnyasszuk a hagymát kb. 5 percig. Adjuk hozzá a darált húst, és állandóan kevergetve pirítsuk barnára és morzsalékosra. Keverjük hozzá a paradicsomos babot, majd fűszerezzük a keveréket sóval, borssal és néhány csepp Tabasco-szósszal. Alacsony hőfokon hagyjuk kb. 10 percig csendesen főni. Ha kell, adjunk hozzá egy kevés húsalaplét vagy vizet.
- Melegítsük elő a grillsütőt a legmagasabb fokozaton. Tegyük a darált húsos keveréket egy tűzálló tálba, és terítsük rá a burgonyapürét. Süssük a grillsütőben kb. 5 perc alatt aranysárgára. Forrón tálaljuk.
Tipp:
-
Kevesebb zsiradékra van szükség, és az ételnek nem lesz olyan magas az energiatartalma, ha a húst és a hagymát olaj nélkül pirítjuk meg egy teflonbevonatú serpenyőben. A két hozzávalót együtt tegyük a serpenyőbe, és közepes hőfokon pirítsuk. A darált húsból kisül a zsiradék, s így a hús a saját szaftjában párolódik. Fontos, hogy közben állandóan kevergessük.
A recept tápértéke:
Adagonként: 540 kcal (2251 kJ), 37 g fehérje, 29 g zsír, 32 g szénhidrát
Hozzászólások
Legyél Te az első,
aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni
- 2 evőkanál napraforgóolaj

- 2 db vöröshagyma

- 0.8 dl tej

- 1 evőkanál vaj

- 50 dkg darált marhahús

- 60 dkg burgonya (lisztes fajta)

- 1 doboz paradicsomosbab-konzerv

- só, bors

- Tabasco-szósz

jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!
Bevásárló lista
A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!
Értékeld a receptet!
Könyvajánló







