Egyszerű csokitorta

beküldő: Nagy Andrea
elkészítési idő: 60 perc
nehézségi fok: normál
alkalom: Születésnap
értékelés:54321
megnézték:
hozzászóltak:
3

Címkék:

Nagyon egyszerű és finom csokitorta. Annak ajánlom, aki fél a piskótasütéstől, és annak is, aki nem szeret méricskélni, és nem utolsósorban annak is, aki nem kimondottan szereti a tortákat, mert a főzöttkrémtől igazán könnyű finomság lesz belőle.

  • A tojásokkal kezdem, különválasztom a sárgáját a fehérjétől. A fehérjét csipet sóval elkezdem felverni. Mikor már habos a massza, egyenként belekanalazom a cukrot, majd addig verem, míg olyan kemény nem lesz, hogy nem esik ki az edényből. Vigyázat, túlverni sem szabad, nehogy összeessen!
  • Ezután a sárgáját keverem össze a géppel, majd a fehérjébe csorgatva, még a gép segítségével, belekeverem a tojásfehérje-habba.
  • Ezt követően a lisztet, amibe előzőleg elkevertem a sütőport, óvatosan, fakanállal belekeverem a masszába. Szép, könnyű tésztám lesz így, amit egy 20 cm átmérőjű, 6 centi magas tortaformában 170 fokon, hőlégbefúvás mellett fél órát sütöm.
  • Ezalatt elkészítem a krémet: A tejet a liszttel felforralom, közben folyamatosan keverem egy szószkeverővel, nehogy összecsomósodjon. Mikor jól besűrűsödik, leveszem a tűzről, és még forró állapotában belekeverek egy tábla étcsokit, 5ek. cukrot és 25dkg vajat (fontos, hogy vaj legyen, és ne margarin, mert teljesen más ízt kapunk margarinnal). Ha kihűlt a krém, a hűtőbe teszem kicsit.
  • A tésztát, ha az is kihűlik, felvágom (A képen háromba van, de a krém mennyisége pont arra elég, hogy egy négybevágott piskótát megkenjünk vele. A piskótafelvágására a legjobb a kimondottan ehhez való vágószerszám, olyan, mint egy fűrész egy vékony dróttal.) Ha a tortát megkenem, egy napra hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek. Fontos, hogy pihenjen, mert így lesz finom!
Hozzászólások
Eddig 3 hozzászólás érkezett
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Nagy Andrea
Nagy Andrea 2011. szep. 20.

Kedves Sabina!

Nagyon-nagyon ügyes vagy! Csak így tovább! wink!

sabina 2011. szep. 20.

én pont ma probaltam ki nem nehéz 12 éves vagyok egyedül is sikerult es apukamat is sikerult meglepnem :D

Csomor Jánosné 2010. szep. 27.

ezt süsd meg Mandika, majd , ha már rendben leszel. Puszi

Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    A tésztához:

  • 6 db tojás Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 7 evőkanál liszt Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 6 evőkanál cukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 0.5 evőkanál sütőpor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • csipet só Hozzáadás a bevásárlólistához
  • A krémhez:

  • 4 dl tej Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 4 evőkanál liszt Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 tábla étcsokoládé Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 5 evőkanál cukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 25 dkg vaj Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

43210
Átlag: 4.50 | Összesen 2 szavazat
A Te értékelésed:
Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
purple watercolor tawny - http://www.karenmillenoutletsaless.com/  filibuster Vietnam management vehement <a >Karen Millen…
wrovgpnvbd | 2012 05 22 - 21:12
Csavard fel a szusit!
indurate intrastate despot - http://www.outletsaleskarenmillen.org/  numeric widow animal minded <a >Karen Millen…
ungizhlkgf | 2012 05 22 - 20:24
Csavard fel a szusit!
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza