Gyömbéres sertéssült

Gyömbéres sertéssült

beküldő: Receptvarázs
előkészítés: 75 perc
főzés: 120 perc
nehézségi fok: normál
alkalom:
megnézték:
hozzászóltak:
0

Címkék:

A németek egyik kedvenc ételét, az almamártással tálalt sertéssültet a hagyományos köret helyett pirított vagy héjában sült burgonyával és az évszaknak megfelelő friss zöldségekkel tálaljuk.

  • A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük (gázsütőnél 4-es fokozat). A húst a gömbölyű felével lefelé vágódeszkára tesszük. Éles késsel hosszában félbevágjuk, de nem vágjuk teljesen át, hanem csak a kétharmadáig, majd szétnyitjuk, mint egy könyvet.
  • Egy almát meghámozunk, kivágjuk a magházát, és apró kockákra vágjuk, majd összekeverjük a hagymával, az aszalt szilvával, a keksszel és a tojássárgájával, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Egyenletesen szétterítjük a húson a tölteléket, majd összehajtva hengerformára igazítjuk, és összekötözzük.
  • A kötözött húst a gömbölyű oldalával fölfelé tepsibe tesszük, és ráöntjük az alaplét meg a bort. Alufóliával letakarjuk, a fólia szélét szorosan a tepsi oldala alá gyűrjük. A sütőbe tesszük, és 2 óra hosszat sütjük.
  • 45 perc elteltével egy másik tepsit is kiolajozunk, és a sütőben, a hús fölötti szinten 5 perc alatt felforrósítjuk. Beletesszük a pasztinákot, visszarakjuk a sütőbe, és a zöldségdarabokat sütés közben egyszer-kétszer megforgatjuk.
  • Ezalatt elkészítjük az almamártást. A kompótalmát, a gyömbért és a cukrot 2 evőkanál vízzel egy kis lábasba tesszük. Lefedjük, és időnként megkavarva, lassú tűzön csendesen pépesre főzzük (10 perc). Levesszük a tűzhelyről, és félretesszük.
  • Amikor a hús már 1 és negyed órája sül, levesszük róla a fóliát, és rácsepegtetjük a mézet. A mogyoróhagymát a pasztinákhoz adjuk, összekeverjük, és tovább sütjük.
  • 20 perccel a sütés vége előtt a maradék 2 almát is meghámozzuk, kivágjuk a magházukat, a húsukat vastagon felszeleteljük, és a zöldségekhez adjuk.
  • A húst vágódeszkára tesszük, alufóliával letakarjuk, és melegen tartjuk. A levét egy lábasba szűrjük, és leszedjük róla a zsírt. Állandóan kevergetve 2 percig forraljuk, majd egy tálkába öntjük. Felszeleteljük a húst, és a zöldségekkel, valamint az almamártással körítve azonnal tálaljuk. A pecsenyelét mellé kínáljuk.

Tipp:

    • Ezt a fogást füstölt sertéskarajból is elkészíthetjük, amely valamivel lágyabb ízű. • A sertéssültet és a szószt gyömbér helyett kardamommal is ízesíthetjük. A töltelékhez a gyömbéres keksz helyett frissen lereszelt zsemlemorzsát, a kockára vágott alma helyett pedig 4 összezúzott kardamom termést adunk a magjaival együtt, valamint 10 dkg apróra vágott aszalt sárgabarackot. Az almamártásba a gyömbér helyett 6-8 összezúzott karadamom termés magjait szórjuk. A sertéssültet fűszeres, sült zöldségekkel tálaljuk, a pasztinákhoz 50 dkg meghámozott és darabokra vágott burgonyát adunk. Forró olajba forgatjuk, és meghintjük 1-1 kiskanálnyi összezúzott koriander és köménymaggal, valamint kurkumával. • Más köretet is adhatunk mellé, például 50 dkg csíkokra vágott vörös káposztát, amelyet 1 evőkanálnyi napraforgóolajon állandó keverés közben 5 percig pirítunk. Hozzáadunk 2 kockára vágott almát, 3 evőkanál borecetet, 3 evőkanál vizet és 2 evőkanál mézet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Összekeverjük, lefedjük, és 4-5 percig csendesen pároljuk. • A változatosság kedvéért sült zöldségek helyett tálaljuk a húst zellerpürével. 90 dkg kockára vágott zellergumót forrásban lévő vízben 15 perc alatt puhára főzünk, majd 4 evőkanálnyi tejjel pürésítünk. Sózzuk, borsozzuk.

Miért egészséges?

    • Az aszalt szilva hasznos mennyiségű vasat, káliumot és B6-vitamint tartalmaz, valamint jó sok rostot is, amely megelőzi a székrekedéssel járó kellemetlenségeket. Az aszalt szilva leve hashajtó hatású, ezért sokan csak a levét fogyasztják. • A természetgyógyászok a gyömbért általában a tengeribetegség és a reggeli émelygés ellen ajánlják. Ezenkívül az emésztés elősegítésére, a légúti és bélfertőzésekkel szembeni védelemre, valamint bélgázosság ellen javasolják.

A recept tápértéke:

Adagonként, energia 391 kcal (1630 kJ), fehérje 8 g, zsír 12 g (ebből telített 3 g), szénhidrát 60 g, (ebből cukor 43 g), rost 12 g, B1-, B2-, B6-, C-, E-vit., folsav, niacin, kálium, B2-vitamin, kalcium, vas, cink
Hozzászólások
Legyél Te az első, aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni
  • só és fekete bors Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 3 db alma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 db tojássárgája Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 kis vöröshagyma apróra összevágva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 4 evőkanál extra szűz olívaolaj Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 dl száraz fehérbor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 50 dkg mogyoróhagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 evőkanál világos méz Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 3 dl csirkealaplé Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 90 dkg pasztinák négyfelé vágva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg aszalt szilva megmosva, kimagozva és feldarabolva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 90 dkg kicsontozott sertéskaraj a zsíros részek levagdosva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg gyömbéres keksz szétmorzsolva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • Az almamártáshoz

  • 2 evőkanál porcukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2.5 cm hosszú friss gyömbér apróra vágva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 50 dkg kompótalma meghámozva, kimagozva és feldarabolva Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

A Te értékelésed:
Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu
Annyira jf3 lett az oldalad, Kata, e9s ariynna szeretem, hogy ilyen re9szletesen…
Timmy | 2012 05 20 - 11:06
Citromos sertéskaraj