Kelkáposzta ágyon zöldségekkel sült csirkecomb
A zöldségektől rendkivül ízletes, színes ételt kapunk, aminek elkészítését cserépedényben javasolnám. Az ilyen edényben elkészült étel ízletesebb és egészségesebb is, mint a serpenyőben sütött, ugyanis nem kell hozzáadni zsíradékot, sokkal ízletesebb ételeket lehet elkészíteni. Igen praktikus, idő- és energiatakarékos, a köretet is együtt elkészíthetjük, és nem fordulhat elő, hogy az étel odaégne. Kellemes zamata lesz az ételnek és a tápanyagok sem vesznek el. A Pataki tálak titka az előkészítésben rejlik: minden használat előtt be kell áztatni legalább 30 percre hideg vízbe. Az edény anyagszerkezete, porózussága miatt van szükség, ugyanis ebben a gőzben készül el étel és tartja meg különleges zamatát. Mindig hideg sütőbe tegyük, máskülönben megrepedhet. Csak néhány percnyi melegedés után kapcsoljuk magasabb fokozatra. A sütési idő egy kissé ez miatt meghosszabbodhat. A sütőből kivéve nem szabad hideg, nedves alátétre helyezni /mert megpattanhat/, a legjobb egy fa alátét, ahol szépen lassan tud hűlni.
- A csirkecombokat befűszerezzük (akár ezt előző este is megtehetjük), majd félretesszük a hűtőbe, hogy jól átvegye az ízeket. A Szárnyas tálat legalább 30 percre hideg vízbe áztatjuk.
- Ez idő alatt elkészítjük a zöldségeket: a kelkáposztát leveleire szedjük, kivágjuk a vastagabb részeit, megmossuk, lecsepegtetjük. A gyökérzöldeket megtisztítjuk, ujjnyi darabokra, a paradicsomot cikkekre, a paprikát is hasonló méretű szeletekre vágjuk. A vöröshagymát felkarikázzuk, a fokhagymát is megtisztítjuk.
- A tál alját kibéleljük kelkáposztalevelekkel, majd rátesszük a csirkecombokat. Erre kerülnek a zöldségek, amiket ízlésesen eloszlatunk rajta, sózzuk, borsozzuk. Rátesszük a tál tetejét, és hideg (ez fontos az edény miatt) sütőbe tesszük. Legalacsonyabb hőfokon kezdjük sütni, majd negyedóra múlva kissé feljebb tekerjük a hőfokot, egészen 180-200 fokig, kb. 1 óra alatt készre sütjük.
- Mielőtt végleg kivennénk, leemeljük a Szárnyasi tál tetejét és még a 15 percig grillezzük, hogy a bőre egy kicsit megpiruljon, ill. a zöldségek is kapjanak egy kis színt. (Aki szereti ekkor még megszórhatja egy kis füstölt sajttal is.)
- 3 db egész csirkecomb, vagy 6 db felső- ill. alsócomb

- 1 fej kisebb kelkáposzta

- 4 szál sárgarépa

- 1 db nagyobb pasztinák

- 1 db paradicsom

- 1 db piros paprika

- 2 fej vöröshagyma

- 4 gerezd fokhagyma

- majoranna

- szerecsendió

- só, bors

Hozzávalók:
jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!








