Kocsonya

beküldő: vajdamarta
elkészítési idő: 300 perc
nehézségi fok: normál
alkalom:
értékelés:43211
megnézték:
hozzászóltak:
0

Címkék:

A hideg idő beköszöntével emlegetni kezdte a családom a kocsonyát, s gondoltam, szilveszter előtt még főzök egy kisebb adagot:). Másnap vettem is körmöt, farkat, bőrkét és csontozott csülköt, hogy a gondolatomat mihamarabb tett kövesse. Zöldséget csak akkor szoktam belefőzni, amikor hidegtálként, formában dermesztve, színesen dekorálva adom az asztalra. Most nem így készítettem, viszont ezúttal is nagyon lassan főztem, mert így szűrés után gyorsan megdermed, vagyis megkocsonyásodik, és nem lesz zavaros a leve. 11 mélytányérra és 2 közepes tálra való lett a megadott hozzávalóból.

  • A megtisztított, megmosott, leforrázott alapanyagot 2 evőkanál sóval bedörzsöljük, pár órát állni hagyjuk, majd a sótól kicsit leöblítjük és 12 literes fazékba tesszük. Ráöntünk 5 liter hideg vizet, felforraljuk, leszedjük a habját. Hozzáadjuk az ételízesítőt, a megmosott, héjas vöröshagymát, a héjában középen keresztbe vágott fokhagyma fejeket, babért, borsot, csöves paprikát, és lassan gyöngyözve, fedő nélkül 4 órán át főzzük.
  • Igény szerint ízesítjük még sóval, de vigyázzunk, mert csak a víz párolog el a fövés alatt, a só nem! Kanállal vagy papírtörlő segítségével többször leszedjük a zsírt a tetejéről. Ha megfőtt, kiemeljük a kocsonyahús javát a léből. A nagyobb csontokat eltávolítjuk, a csülköt vastagabb darabokra szeljük. A farkat, körmöt, puha húst tányérokra, tálakba szedjük. Aki szereti, annak a bőrkét feltekerve feltálalhatjuk. A fazekat hideg vízbe állítjuk, hogy így a tetején megdermedt maradék zsírt eltávolíthassuk, majd újból felmelegítjük. Vigyázzunk, ne keverjük fel az alját.
  • Finom lyukú szűrőn a tányérokban levő húsra merjük a meleg, áttetsző levet. A húsfélék kiálló részeit is megöntözzük, így szép fényes lesz. Hűvösön tartva pár óra alatt megdermed. Hideg helyen 2-3 napig is eláll, de ne tegyük hűtőbe vagy fagyasztóba. Ecettel vagy citromlével megcsepegtetjük, gyengéden kristályos tengeri sót pergetünk rá, esetleg ecetes tormával tálaljuk. Van, ahol őrölt pirospaprikával is megszórják a tetejét. Friss, puha kenyér feltétlenül legyen az asztalon:) Jó étvágyat kívánok! Készítette Nyersné Vajda Márta
Hozzászólások
Legyél Te az első, aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    Hozzávalók:

  • 5 db egész sertés első láb hosszában ketté hasítva Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 15 db farok Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 db csontozott csülök Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 kg bőrke Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 fej vöröshagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 fej fokhagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 evőkanál só Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 evőkanál ételízesítő Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 db babérlevél Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 15 szem feketebors Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 cső erős paprika Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 5 liter víz Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

43211
Átlag: 4.20 | Összesen 5 szavazat
A Te értékelésed:
Könyvajánló

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu
Annyira jf3 lett az oldalad, Kata, e9s ariynna szeretem, hogy ilyen re9szletesen…
Timmy | 2012 05 20 - 11:06
Citromos sertéskaraj