Kocsonya karácsony táján

beküldő: vajdamarta
elkészítési idő: 300 perc
nehézségi fok: normál
alkalom: Karácsonyi receptek
értékelés:54321
megnézték:
hozzászóltak:
0

Címkék:

Az ünnepi étrendünkből a kocsonya elmaradhatatlan. Idén egy része hidegtálként, szögletes formában dermesztve, színesen dekorálva került az asztalra. A sok bőrkés hús mellett a kocsonyafőzés legfontosabb momentuma a fedő nélküli lassú főzés.

  • A megtisztított, megmosott, leforrázott alapanyagot 1 evőkanál sóval bedörzsöljük, pár órán át állni hagyjuk, majd a sótól kicsit leöblítjük és 12 literes fazékba tesszük. Ráöntünk 6 liter hideg vizet, felforraljuk, kicsire vesszük a hőt, kevergetjük, folyamatosan leszedjük a habját. Amint kitisztul a teteje, hozzáadjuk az ételízesítőt, a maradék sót, a héjában maradt, megmosott vöröshagymát, a héjastól középen keresztbe vágott fokhagyma fejeket, babért, szemesborsot, csöves paprikát. Lassan gyöngyözve, fedő nélkül 4 órán keresztül főzzük. Igény szerint ízesítjük még sóval, de vigyázzunk, mert csak a víz párolog el a főzés alatt, a só nem! Kanállal vagy papírtörlő segítségével többször leszedjük a tetején összegyűlt zsírt.
  • Ha megfőtt, vagyis a csülökcsontot simán ki tudjuk csavarni, egy lábasba átemeljük a léből a kocsonyahúsokat. A nagyobb csontokat eltávolítjuk belőle, 2 merőkanál tiszta, forró levet szűrünk rá, lefedjük, félretesszük. A nagy fazekat hideg vízbe állítjuk, így pár óra múlva a tetején megdermedt maradék zsírt is eltávolíthatjuk. Ezután újból felmelegítjük. Vigyázzunk, ne keverjük fel az alját. A fazékba szedett lapockát, csülköt vastagabb darabokra szeljük, tányérokra, tálakba, szögletes formába szedjük. Aki szereti, annak a fület, farkat, és feltekerve a bőrkét is beletesszük. Finom lyukú szűrőn a húsra merjük a felmelegített, áttetsző levet. Az esetleg kiálló részeket is megöntözzük, így szép fényes lesz.
  • Hűvösön tartva pár óra alatt megdermed a kocsonyánk. Hideg helyen 2-3 napig is eláll, de ne tegyük fagyasztóba. Ha van helyünk, a már megdermedt kocsonyát hűtőben is tárolhatjuk. Tányérokban, tálakban tálaljuk, vagy kiöntjük a formából, és főtt tojással, friss salátával, sárgarépa csíkokkal, paradicsom- és uborkakarikákkal díszítjük. Frissen facsart citromlével megcsepegtetjük, kristályos tengeri sót pergetünk rá, esetleg ecetes tormát adunk mellé. Van, ahol őrölt pirospaprikával is megszórják a tetejét. Friss, puha kenyér feltétlenül legyen az asztalon:) Jó étvágyat kívánok! Készítette Nyersné Vajda Márta
Hozzászólások
Legyél Te az első, aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    Hozzávalók:

  • 2 db csontos hátsó csülök Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1.5 kg sertéslapocka Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 kg bőrke Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 db sertésfül Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 4 db sertésfarok Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 db nagy fej vöröshagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 fej fokhagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1.5 evőkanál só Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 evőkanál ételízesítő Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 db babérlevél Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 20 szem feketebors Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 cső erős paprika Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 6 liter víz Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 db citrom, esetleg ecetes torma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • A díszítéshez:

  • 1 fej jégsaláta Hozzáadás a bevásárlólistához
  • főtt tojáskarikák Hozzáadás a bevásárlólistához
  • paradicsom Hozzáadás a bevásárlólistához
  • uborka Hozzáadás a bevásárlólistához
  • sárgarépa Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

54321
Átlag: 5.00 | Összesen 4 szavazat
A Te értékelésed:

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu
Annyira jf3 lett az oldalad, Kata, e9s ariynna szeretem, hogy ilyen re9szletesen…
Timmy | 2012 05 20 - 11:06
Citromos sertéskaraj