Parasztleves

beküldő: ibi1950
elkészítési idő: 60 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
megnézték:
hozzászóltak:
0

Címkék:

Az eredeti receptet olvasva, nem volt benne tejszín, de a parasztsonkától én sósnak találtam a levest, és úgy gondoltam enyhítem a tejszínnel, pedig sót sem használtam. Nem rontotta el a levest, és ekkor ötlött fel bennem, hogy még tárkonyt is teszek bele. A végeredmény jól sikerült, természetesen így is kicsit sósabba az ízhatás, ezért írtam, hogy gépsonkával készítse az, aki nem szereti a sósat. Legközelebb én is gépsonkát használok.

  • Az olíva olajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát, a vékonyan felszeletelt szalonnával együtt, majd hozzáteszem az összezúzott fokhagymát, pár percig együtt dinsztelem. Vigyázzunk, hogy ne hogy megégjen a fokhagyma, mert akkor keserű lesz a levesünk.
  • Felöntjük 1 liter hideg vízzel (amennyiben van maradék húslevesünk, azt használhatjuk). Ekkor kerül bele az újkrumpli, húsleveskocka, és a vékony „metéltre” vágott sonka. Amikor a krumpli megfőtt, ízesítjük a borral, csipet tárkonnyal, a felaprított petrezselyemmel, és a tejszínnel. Összeforralva kész. Jó étvágyat kívánok hozzá!!
Hozzászólások
Legyél Te az első, aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    Hozzávalók:

  • 1 evőkanál olívaolaj Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 fej vöröshagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 gerezd fokhagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg húsos kolozsvári szalonna Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg paraszt sonka, vagy gépsonka (ha valaki nem szereti a sós levest, akkor gépsonka az ajánlott) Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 db tyúkhús leveskocka Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1.25 dl jó minőségű fehérbor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 csokor petrezselyem levél Hozzáadás a bevásárlólistához
  • pici tárkony Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 doboz főző tejszín (nem szükségszerű) Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 30 dkg újkrumpli Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

A Te értékelésed:

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Kedves Gondike! Ez a krokodil valami gyönyörűséges!És meg kell mondani nagyon finom…
Himer Béláné | 2012 05 23 - 13:22
Sós krokodil
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu