Petőfi rostélyos, krumplis fánkkal

beküldő: darazsilona
elkészítési idő: 140 perc
nehézségi fok: normál
alkalom: Családi ünnep
értékelés:54321
megnézték:
hozzászóltak:
2

Címkék:

A marhahúst úgy pácolom, hogy széleit bevagdosom, majd kicsit kiverem, sózom, borsozom, mustárral megkenem, beleteszem egy zárható edénybe, és öntök rá olajat úgy hogy betakarja. Hűtőbe teszem éjszakára. (lehet 2-3 napra is).

  • Egy nagyobb serpenyőben, közepes hőfokon kiolvasztjuk az apró kockára vágott szalonna zsírját. Amikor kisült, szűrőkanállal kiszedjük és egy nagyobb sütőtálba tesszük. A szalonnazsírban, erős hőfokon oldalanként fél perc alatt, elősütjük a bepácolt hússzeleteket.
  • A visszamaradt zsírban (ha kevésnek tűnik, akkor tegyünk hozzá kevés olajat), üvegesre pároljuk az apró kockára vágott hagymát és a szintén apróra vágott paprikát. Ha kész, a serpenyő közepén félrehúzzuk a zöldségeket, egy kis lyukat csinálunk, és odateszünk 2 evőkanálnyi paradicsompürét. Picit pirítjuk, majd összekeverjük a zöldségekkel.
  • Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a tört köményt, belemorzsoljuk a majoránnát és végül a vékony szeletekre vágott foghagymát is rászórjuk és elkeverjük. A tetejét megszórjuk pirospaprikával, ezután felöntjük kevés vízzel.
  • Egy-két percig közepes hőfokon forraljuk, megkóstoljuk, kell-e még fűszerezni, majd az egészet a tálban lévő húsra öntjük. Összerázzuk, hogy az alaplében elkeveredjen a hús, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje a húsokat. Lefedjük, vagy fóliával letakarjuk és 160 fokos sütőbe tesszük másfél órára.
  • Amikor elkészült, óvatosan kiszedjük a hússzeleteket, és botmixerrel összedolgozzuk a levet, majd a húst visszatesszük, és tálalásig melegen tartjuk. Amikor a sütőbe tesszük a letakart sütőtálat, elkezdhetjük a krumplis fánkot készíteni.
  • A megfőtt és kihűlt krumplit, melyet még melegen átnyomkodtunk a krumplinyomón, egy keverőtálba tesszük, a liszttel együtt, majd hozzáadunk egy villával felvert tojást, az előzőleg tejben, kevés cukorral felfuttatott élesztőt, sót és simára keverjük.(Eleinte nehezen áll össze, de nem kell több folyadékot adni hozzá, mert később túl lágy lesz!)
  • Liszttel meghintjük az alját és tetejét is, és letakarva fél órát pihentetjük, kelesztjük. Amikor a tészta kétszeresére kelt, belisztezett deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk és kb 1,5 cm vastagra kinyújtjuk. Pogácsaszaggatóval kiszúrjuk és lisztezett lapra tesszük.
  • A tésztát wokban is kisüthetjük úgy, hogy kb. fél liter olajat öntünk bele, felforrósítjuk, majd beletesszük a fánkokat és 1-2 percig sütjük fedővel letakarva, majd a másik felét fedő nélkül, míg arany barnák nem lesznek. Szűrőben lecsöpögtetjük róluk a maradék olajat.
  • Tálalásnál adagonként 1-2 szelet húst a mártással leöntve tálalunk, mellé 5-6 burgonyafánkkal.
Hozzászólások
Eddig 2 hozzászólás érkezett
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Gergely Ágnes 2011. szep. 24.

Nagyon tettszett a recept.Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!get

Dobos Tamás 2009. okt. 17.

12 éve nem készítettem Petőfi rostélyost, még a lángosos verziót, de ezzel a fánkal változatos lett!
Kitűnő!

Üdvözletem!

Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    Hozzávalók:

  • 4 szelet marhahús (rostélyos, marhacomb vagy felsál) Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg füstölt szalonna Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 3 fej vöröshagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 db tv paprika Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 4 gerezd fokhagyma Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 evőkanál paradicsomsűrítmény Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 evőkanál pirospaprika Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 0.5 teáskanál szárított majoránna Hozzáadás a bevásárlólistához
  • só és fekete bors Hozzáadás a bevásárlólistához
  • A fánkhoz:

  • 40 dkg liszt Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 40 dkg főtt krumpli Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 db tojás Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 4 dkg élesztő Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1.5 dl tej Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 teáskanál cukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 teáskanál só Hozzáadás a bevásárlólistához
  • olaj a kisütéshez Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

54321
Átlag: 5.00 | Összesen 1 szavazat
A Te értékelésed:
Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Kedves Gondike! Ez a krokodil valami gyönyörűséges!És meg kell mondani nagyon finom…
Himer Béláné | 2012 05 23 - 13:22
Sós krokodil
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu