RÁKICA KEDVENC SÜTIJE

beküldő: kato
elkészítési idő: 70 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
megnézték:
hozzászóltak:
0

Címkék:

Azért neveztem el ezt a süteményt RÁKICA KEDVENC SÜTEMÉNYÉ-nek, mivel anyukámat is RÁKICÁNAK hívják, és olyan hétvége nem volt, hogy ezt a sütit meg ne süssük, mikor kislány voltam.

  • A tojásfehérjéket különválasztjuk, és vízgőz felett a porcukorral kemény habbá verjük. Ezután levesszük a gőzről, és egyenként belekeverjük a tojások sárgáját, végül a sütőporral elkevert pudingport. 25 x 35 cm-es, kizsírozott, kilisztezett tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben, közepes lángon tűpróbáig sütjük, majd a tepsiből kivéve hagyjuk kihűlni.
  • A margarint habosra keverjük a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd a végén belekeverjük a 3 tojás sárgáját és a rumot. Ezt a krémet simítjuk a kihűlt tészta tetejére. A mázhoz a 3 tojás fehérjét a cukorral és pár csepp citromlével gőz fölött kemény habbá verjük, majd a sütemény tetejére simítjuk.
  • Hagyjuk, hogy a máz megszilárduljon, majd vízbe mártott késsel keskeny szeleteket vágunk belőle. A hab tetejére olvasztott csokit csorgatunk.
Hozzászólások
Legyél Te az első, aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    A tésztához:

  • 6 db tojás Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 210 g porcukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 4 csomag puncs ízű pudingpor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 csomag sütőpor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • csipet só Hozzáadás a bevásárlólistához
  • A krémhez:

  • 250 g margarin Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 150 g porcukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 csomag vaníliás cukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 3 db tojás sárgája Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 evőkanál rum Hozzáadás a bevásárlólistához
  • A mázhoz:

  • 3 db tojásfehérje Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 200 g porcukor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • pár csepp citromlé Hozzáadás a bevásárlólistához
  • A díszítéshez

  • 10 dkg étcsokoládé Hozzáadás a bevásárlólistához
  • étolaj amennyit felvesz Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

A Te értékelésed:
Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Kedves Gondike! Ez a krokodil valami gyönyörűséges!És meg kell mondani nagyon finom…
Himer Béláné | 2012 05 23 - 13:22
Sós krokodil
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu