Rakott burgonya sajtos-paprikásan

beküldő: vajdamarta
elkészítési idő: 70 perc
nehézségi fok: könnyű
alkalom:
értékelés:32121
megnézték:
hozzászóltak:
0

Címkék:

Könyörögtek az Enyéim, hogy ne változtassam meg az eddig jól bevált és nagyon finom rakott krumplimat, ám engedve a pályázat csábításának, nem fogadtam szót nekik. Azonban amikor már írmagja sem maradt, bizony belátták, hogy fölösleges volt aggodalmuk, hiszen annyira ízletesre sikerült a kútfőből merített paprikás-csilis öntettől meg a vegyes sajttól. S ha még a kihűlésig várhattam volna a szeleteléssel…:)

  • A burgonyát megfőzzük a hajában, meghámozzuk, kihűtjük. A megmosott tojásokat sós vízben, forrás után 8 perc alatt keményre főzzük, többször váltott hideg vízben lehűtjük, megtisztítjuk a héjától, felszeleteljük. Mélyebb tálkában elkeverjük a tejfölt és a kefirt a tört paprikával, a csilivel és a fele sóval. Durvára lereszeljük a sajtokat, 3 felé osztjuk. 1 evőkanál olajjal kikenjük a sütőedényt, behintjük morzsával.
  • A maradék olajat tegyük serpenyőbe, a felkarikázott kolbászt kevergetés közben futtassuk meg a forró olajon, osszuk 2 részre. A tojásszeletelő segítségével vágjuk fel a kihűlt burgonyát. Harmadát rakjuk a sütőtálba, kicsit sózzuk meg, tegyük rá a kolbászkarikák felét, 3 felszeletelt tojást, meg a sajt harmadát. Locsoljuk meg a paprikás - tejfölös keverék harmadával. Megint tegyünk rá 1 sor burgonyát, picit sózzuk meg azt is, és jöhet rá a maradék kolbász, tojás, kevés sajt, a tejfölös elegy fele.
  • Burgonyával zárjuk le a tetejét, öntsük-kenjük rá a maradék tejfölös keveréket meg a kolbászkarikák kevés sült zsírját, és tegyük a tálat 35 percig 180 fokra állított hideg sütőbe. Amikor már szép pirosra sült a teteje, húzzuk ki a sütőből, szórjuk rá a maradék sajtot, tegyük vissza, hogy ráolvadjon, és kapcsoljuk le a hőt. 10-15 perc múlva egy kanálnyi snidlinges tejföllel, zöldfűszerrel díszítve tálalhatjuk. Kedvenc savanyúságunkat kínáljuk mellé. Jó étvágyat kívánok! Készítette Nyersné Vajda Márta
Hozzászólások
Legyél Te az első, aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Kérjük gépeld be az alsó mezőbe a képen látható karaktereket
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni

    Hozzávalók:

  • 1.2 kg saláta burgonya (nem szétfövő fajta) Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 6 db tojás Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 6 db sajtos grillkolbász Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 nagy pohár 1.5 %-os tejföl Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 nagy pohár kefir Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 púpos teáskanál őrölt pirospaprika Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 mokkáskanál csilipor Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 3 evőkanál olívaolaj Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg trappista sajt Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 10 dkg füstölt karaván sajt Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa Hozzáadás a bevásárlólistához
  • 2 teáskanál só Hozzáadás a bevásárlólistához
Hozzáadás a bevásárlólistához jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!

Bevásárló lista

A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!

Értékeld a receptet!

32121
Átlag: 3.20 | Összesen 5 szavazat
A Te értékelésed:
Könyvajánló

Hírlevél
Leiratkozás a hírlevélről
Hozzászólások
Kedves Gondike! Ez a krokodil valami gyönyörűséges!És meg kell mondani nagyon finom…
Himer Béláné | 2012 05 23 - 13:22
Sós krokodil
Szia Ibi! Csak spam volt, azért nem látod, mert töröltük! Aki meg…
Receptvarázs | 2012 05 21 - 14:59
Házi kocsonya szilveszterre
Volt egy hozzászólás, amit én itt nem látok. Annyira nem is érdekes,…
ibi1950 | 2012 05 21 - 14:26
Házi kocsonya szilveszterre
Ha először bekapcsolom a sütőt és utánna kezdem el a tésztát csinálni…
Bakos Sándor | 2012 05 21 - 08:44
Pizza Hut vastag tésztájú pizza
Hétvégén mi is megcsináltuk, annyi különbséggel, hogy piros tortazselé került az eperre…
Erzsi | 2012 05 21 - 08:25
Epres tiramisu