Rigó Jancsi Tortája
Most egy másik recept alapján készítettem el. Igazából nincs sok különbség közöttük, mind a kettő finom. Így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a krémes süteményeket.
- A tésztához a tojássárgáját a cukor felével habosra keverjük, a tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A lisztet a kakaóval összekeverjük. A kétféle tojásos masszát lazán összeforgatjuk, közben apránként a kakaós lisztet meg az olajat is hozzáadjuk. Egy 26 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük, egyenletesen elsimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lángon (180 C; légkeveréses sütőben 165 C) kb. 20 percig sütjük.
- Amikor kihűlt, a formát kartonpapírral kibéleljük úgy, hogy a pereménél magasabb legyen, nehogy a krém kifolyjon. A tejszínt kemény habbá verjük, és kb. 4 evőkanálnyit félreteszünk belőle. A zselatint 15 percre 1 dl hideg vízbe áztatjuk, hogy megduzzadjon, majd addig melegítjük, amíg feloldódik. 1 evőkanálnyit ebből is félreteszünk, a többit a tejszínbe csorgatjuk, és elfelezzük. Az egyik felébe olvasztott csokoládé, a másikba porcukor kerül.
- A tésztára egyenletesen rákenjük a csokoládés, majd a fehér habot, és hűtőben 5-6 órát dermesztjük. Utána a tortakarimát meg a kartont leemeljük róla. A félretett zselatint újra feloldjuk, az eltett tejszínhabba csorgatjuk, majd a torta oldalára simítjuk, megszórjuk csokoládéval és ismét hűtőbe állítjuk. Majd a tetejére elkészítjük a csokimázat. A torta tetejére tejszínből rózsákat nyomunk. Készítette: Földi Anikó
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni
- 2 db tojás

- 2 evőkanál cukor (csapott)

- 1 evőkanál finomliszt (púpozott)

- 1 evőkanál kakaópor (csapott)

- 1 evőkanál olaj

- 8 dl tejszín

- 1 evőkanál zselatinpor (púpozott)

- 10 dkg étcsokoládé

- 1 evőkanál porcukor (púpozott)

- 30 dkg cukorból és kakaóból készült fondant

- vagy 3 dkg kakaóból, 3 dkg cukorral főzött, 3 dkg vajjal elkevert csokoládémáz

- csokidarabok

A tésztához:
A krémhez:
A tetejére:
Az oldalára:
jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!
Bevásárló lista
A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!
Értékeld a receptet!





Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv







Nagyon finom lett. Szögletesre készítettem, kockákra vágtam. Az olajat ösztönösen a cukros tojássárgába kevertem:)