Vörösboros-mustáros őzpörkölt
beküldő: Ubitheking
elkészítési idő: 240 perc
nehézségi fok: normál
alkalom:
elkészítési idő: 240 perc
nehézségi fok: normál
alkalom:
megnézték:
hozzászóltak:
0
Nagyon szeretem, kipróbált recept. A baráti társaságom szerint isteni kaja. Véleményem szerint nem is túl bonyolult.
- Az őzet összevágjuk kb. 3-4 cm-es kockákra. Ezután kb. 12-16 órát áztatjuk hideg vízben. Közben négy óránként cseréljük rajta a vizet, hűvös helyen tartjuk. A főzés előtt közvetlenül még egy léből átmossuk a húst.
- A kockára vágott szalonnát zsírjára sütjük, beletesszük a zsírt, és az apróra vágott vöröshagymát. A szalonnából egy tenyérnyi darabot meg szoktam hagyni egészben, majd elmondom, hogy miért. A vöröshagymát megsózom picit, majd megdinsztelem. Ha fiatal az őz, akkor egy kis vízzel főzöm kicsit a hagymát, hogy szétmenjen. Amikor szépen megdinsztelődött a hagyma, mehet bele a megmosott hús, és a tenyérnyi szalonna a hús közé. Átkeverjük, hogy mindenütt legyen a hagymából, majd nagy lángon főzzük a bográcsban egészen addig, amíg fel nem adja a levét, illetve mindenütt el nem kezd forrni. Ekkor visszább veszem a lángot, és beleteszem az apróra vágott fokhagymát, a piros aranyat, a kömény és a bors felét. Sózom, de csak óvatosan. Beleteszem az erős pistát, ízlés szerint, én úgy szeretem, ha épp egy picit csípős.
- Ezután lassan, állandó mozgatás mellett főzöm. Főzés közben egyszer-kétszer nem árt fakanállal átfordítani a húst, hogy egyenletesen főjön. Fél fövésben beleteszek két-három evőkanál mustárt, majd utána a maradék borsot, és köményt, ekkor már ízlés szerint. Ha közben elfőné a levét, akkor pótolom, vigyázva arra, hogy a szaft nagyon ne híguljon fel, de általában megfő a saját levében, nemigen kell hozzá víz. Háromnegyed fövésben ráteszem a vörösbort.
- Amikor elfőtte a szesz-szagot, mehet bele a pirospaprika. Innentől kezdve nagyon lassú lángon, épphogy csak forralva még kb. fél órát főzöm, állandó mozgatás mellett, közben még a són lehet állítani, ha esetleg édes lenne. Akkor a jó, ha a szaft épp ellepi a húst, és gyönyörű sima, sűrű. A pirospaprika után fél órával készen van, lehet enni.
Tipp:
-
Én meleg, friss kenyérrel, és házi savanyúsággal szeretem a legjobban. A tenyérnyi szalonna, ami a szaftban megabálódott, a szakácsé. Be a hűtőbe, és másnap reggel isteni kaja.
Hozzászólások
Legyél Te az első,
aki hozzászól a fenti recepthez!
Szólj hozzá!
Hozzávalók személyre
a hozzávalóknál megadhatod, hogy hány személyre szeretnél főzni
- 1 db őztest

- 1.5 kg vöröshagyma

- 1 fej fokhagyma

- 15 dkg őrölt csemege pirospaprika

- 1 tubus piros arany

- 1 evőkanál erős pista

- 3 dl vörösbor, száraz, minőségi

- 1 kg sertészsír, sütött, nem préselt

- 0.5 kg házi füstöltszalonna

- mustár

jelre kattintva az adott tételt hozzáadhatod bevásárlólistádhoz!
Bevásárló lista
A bevásárló lista használatához be kell jelentkezned!
Értékeld a receptet!
Könyvajánló
Jelenleg nincs kapcsolódó könyv




