Célszerszám

Lazac, zellerszár és egy rakás tiszta edény - sous vide a mosogatógépben

Lazac, zellerszár és egy rakás tiszta edény - sous vide a mosogatógépben

Nagy az isten állatkertje, és az egész brigád ott legelész az interneten. Van, akit ez nyomaszt, mások inkább tanulnak, még a legsúlyosabb elmekórtani esetektől is. Nézzünk tehát egy abszolút célszerszámot, a mosogatógépet, hogyan teljesít olyan szerepben, amiben az anyja sem ismerne rá!

Loimulohi, azaz a százas szögön sült lazac

Loimulohi, azaz a százas szögön sült lazac

Tizenvalahány éve ettem először és utoljára. Akkoriban a Tikkurila finn festékcég üzemi lapját szerkesztettem, érdekfeszítő leírásokkal kültéri korrózióvédő bevonatrendszerekről, a finn szabvány szerint ötezer vegyszeres lemosást bíró beltéri falfestékekről és bizarr mélyinterjúkkal regionális viszonteladókkal. Vittek gyárlátogatásra is Finnországba, de ott valahogy mindig az ír kávénál veszítettem el a fonalat, a loimulohival viszont a magyarországi központban, az Ecseri úton ismerkedtem meg.

A reménytelen szagelszívó

Sose hittem a szagelszívókban. Amikor az első készülékek elkezdtek egyfajta beérkezett jólétet sugározni a 80-as évek panelkonyháiban, már látható volt, hogy mindez puszta státusszimbólum, esetleg légminőség-közérzeti placebo, semmi több.
                            image

Jézusom, mindjárt elsírom magam!

A hagymás növények fogyasztása valószínüleg egyidős az emberiséggel - Bear Grylls, a túlélőműsorok sztárja is eszik időnként hagymát, ha éppen nincsenek kéznél férgek vagy egy kupac medvekaki, amiből kimazsolázhatná az áfonyát. Egyszóval hagymát már az ősember is evett, csak ő aligha könnyezett tőle, hiszen a hónaljszaga elev sokkal durvább volt.
                    image

...és köpültünk egy jót!

Kell egy másfél literes pillepalack és fél liter tejszín. Öt percen belül a miénk a világ legfinomabb vaja.                                                                                               
                                              image

Elektromos aszaló

Elektromos aszaló

A tájékozatlan szemlélő a retorziós karácsonyi ajándék kategóriába sorolná az aszalóberendezést. Az aszaló nem kelt jó, hasznos és érdekes benyomást. Nagyobb, mint egy fritőz, sokszorosan múlja felül egy gofrisütő vagy egy kontaktgrill kiterjedését, nyomasztóbb formájú, mint bármelyik konyhai robotgép. Akkora, mint egy NDK centrifuga, és mintha valamelyik őse minden haszontalanságok legidegesítőbbike, az emeletes műanyag csíráztatótál lett volna.
Winkler Róbert írása

Hogyan kell mézet venni?

Hogyan kell mézet venni?

Mindig is érdekelt a mezőgazdaság. Még egy nagyüzemi szántóföldi növénytermesztésen is el tudok álmélkodni, az állattartáson meg aztán végképp, hiszen mennyire érdekes dolog már egyetlen tejelő tehén menedzselése is. De a méhészet tényleg valami döbbenetes dimenzió – ha lehetne tippelni, kit visz el először a Men In Black, hát egy méhészre tennék.

Egy működő üzleti modell: Marci, a pismányi pék

Egy működő üzleti modell: Marci, a pismányi pék

Navigációval jövünk, Szentendre hegyi kerületét könnyen megtaláljuk. A Barackos utca is megvan, de hol a pékség? Megállunk érdeklődni a kisközért előtt, épp jön ki egy srác, heló, nem tudod, nincs itt valahol egy pékség? Csak ekkor nézünk le, mi van a kezében: két brutálisan gyönyörű kenyér. Pékség? Hát itt.

Molekuláris gasztronómia a sufniban

Molekuláris gasztronómia a sufniban

Molekuláris gasztronómia? Ferran Adriŕ? Több száz dolláros kóstolómenü? Anthony Bourdain szerint kóklerség – most már szerintünk is. Megcsináltuk a fasírtalapot. Elég gyenge eresztés, lenne még rajta mit fűszerezni, de most úgyis csak kísérletezünk, és alapvetően az állagra megyünk. Az aprítóban olyan finomra pépesítjük, amennyire csak lehet, közben óvatosan, evőkanalanként adagoljuk hozzá a húslevest. A teória ugyanis az, hogy ha tejszínszerű konzisztenciát érünk el, a fasírtból is lehet hab. Ferran Adriŕnak ugyan még nem sikerült, de ő még csak egy évtizede próbálkozik.

Szuvidoljon velem és sztárvendégeimmel!

Szuvidoljon velem és sztárvendégeimmel!

Na most két dologért csinálhatunk ilyesmit: másoknak vagy magunknak. Mindezt csak azért szögezem le itt az elején, hogy belássuk, nem feltétlenül éri meg. Ha például egy vacsoracsatában szeretnénk sous-vide-dal lerohanni vendégeinket, egyáltalán nem biztos, hogy bárki is észreveszi a különbséget.

Shakti tortillasütő

Shakti tortillasütő

Eredetileg arra gondoltam, ha már kipróbáljuk a házilag készített tortillát, és rögtön összehasonlítjuk egy boltival, vagy lesz érezhető különbség, vagy nem, de az biztos, hogy soha az életben nem fogok otthon ilyen ökörséggel bíbelődni, mint tortilla előállítása lisztből és vízből. Pedig de.

Hongkong illata

A wokról annyira tudunk már mindent, hogy közhelyszámba megy. A közhelyek listáján számtalan érdekesség, az edényfal bordázottságától a megfelelő vasércen át a különböző konyhai trükkökig. Elmentünk az egyik legjobb kínai étterembe, de csak annyi derült ki, hogy a wokban sütnek és pirítanak, követhetetlen tempóban.

Imperia Restaurant - házi tésztagyár

Akkora sikerrel kelt olasz benyomást, hogy még a tájékozott konyhafőnökök is annak hiszik. Nem tévednek persze nagyot, mert a dél-floridai céget olaszok viszik. Az Apa testvéreket egy amerikai turistaúton érte ugyanaz a döbbenet, ami számos európait fog el odaát, csak persze az olaszok élik át a legnagyobb sokkot: ihatatlan a kávé.

Rémálom a Pastramiban

Mivel a Pastrami étterem megnyitása immár karnyújtásnyi távolságba került, szakácsainknak annyi dolga akadt, hogy párbajozni egyszerűen nincs idejük. Ezzel tulajdonképpen csak magyarázni próbáljuk, miért függesztettük fel receptjeik összehasonlítását újságunk lapjain.
A konyha és a felszerelések beüzemelése, kipróbálása kitölti minden napjukat, és fekete fellegként ott tornyosul fejük felett a személyzet kiválasztása és betanítása is.
Minket azonban nem lehet olyan könnyen lerázni.
Addig erőszakoskodtunk, míg mégis beengedtek bennünket féltve őrzött birodalmukba. Arra azonban nem számítottak, hogy Célszerszám rovatunk állandó szerzőjével, Winkler Róberttel toppanunk be. Innentől a délutánjuk fuccsba ment.
A neves szerző ugyanis géptől gépig ráncigálta őket, nekik pedig részletesen el kellett magyarázni mindegyik működését, és válaszolgatni a szerző elsőre kissé bolondosnak tűnő, valójában azonban nagyon is logikus kérdéseire. Róbert annyi lenyűgöző konyhai segédfelszerelést talált, hogy elmondása szerint rovatához évekre elegendő munícióval szerelkezett fel.
A következő sorokban a hold-o-mat melegen tartó készüléket mutatja be önöknek.

1. oldal az 2 oldalból  1 2 >

Frissítő tippek

Frissítő italok, üdítő levesek, fagylaltok, gyümölcssaláták.

Üdítő recept tippek a forró napokra.

Milyen fagyit lájkolsz leginkább?

Szavazz a facebookon!

Receptvarázs a Twitteren

Kerülj bele!

Az oldalra feltöltött receptek közül egy minden hónapban megjelenik a Tv Paprika Magazinban. Tölts fel Te is minél több receptet és kerülj be a következő számba!

Nyereményjáték
Recept Varázsló
TV Paprika Magazin

TV Paprika Magazin

A TV Paprika magazin arra vállalkozott, hogy sokféle receptet kutasson fel és megismertesse...