Háztartási praktikák

Természetes bútorápolás

Praktikus és takarékos. Valóban ilyenek voltak a tisztítószerek, amelyeket nagyanyáink használtak a háztartásban? Bizonyára nem voltak drágák, hiszen maguk állították elő őket. S a gyakorlatban szintén kiállták a próbát: hatásosak voltak anélkül is, hogy aránytalanul sok kémiai anyagot tartalmaztak volna. Ebben a fejezetben tisztító-, mosó- és ápolószerek készítésének régi, bevált receptjeit gyűjtöttük össze.

Nagymosás – kis folt

Nagymosás – ez a szó sok nagymamának és minden dédmamának egy-egy izzasztó munkanapot jelentett a mosókonyhában: ekkor súrolták a ruhákat a teknőben, főzték ki a nagy üstökben, és ekkor mángorolták. A mosógép, a tökéletes mosószerek és a szárító kétségkívül hozzájárult, hogy a mai háziasszonyoknak és a házimunkát végző férjeknek sokkal könnyebb dolguk van. De ennek is meg van az ára: megszámlálhatatlan liter, vegyi anyagokkal „dúsított” víz ömlik naponta a csatornarendszerbe, és károsítja a környezetünket. Természetesen senki se mondjon le a tiszta ruháról – van-e jobb érzés, mint reggelente frissen illatozó ruhába bújni, és könnyed lendülettel kezdeni a napot? Szerencsére nagyanyáink idejéből sok olyan háziszer, ötlet és praktika ismert, amelyek egyrészt megkönnyítik a munkát, másrészt fölöslegessé is tehetik az agyonreklámozott szuper mosószereket és „vegyibombákat”.

Cipők ápolása, bőrök impregnálása

A bőr természetes és nagyon strapabíró anyag. Nagyanyáink idejében sokféle célra használták fel a házban és a ház körül, manapság azonban főként cipőt, ruhát vagy bútorkárpitot készítenek belőle.Mindazonáltal a régi jó idők sok receptjét használhatjuk ma is, hogy a bőrt puhán és lágyan tartsuk. Sajnos a kereskedelemben vásárolható ápolószerek nem mindegyike kifogástalan.

Nagyanyó gyógypárnái és a foltok elleni küzdelem

A gyógy- és fűszernövények erős aromákkal, hatóanyagokkal rendelkeznek, s ennek nem csak a fűszerezésnél vesszük hasznát. A gyógyfüvek ereje a kertben is érvényesül: egyesek a kártevőket tartják távol, mások társnövények fejlődését segítik. Déd- és nagyszüleink jól ismerték „kerti segítőik” eme tulajdonságait, és az ismeretekből szívesen húztak hasznot a házban is.

Ragyogó konyha és fürdőszoba

Egy átlagos háztartásban sok mindenféle található, amely a konyha és a fürdőszoba tisztítására alkalmas – listavezető helyen természetesen az ecet áll, de a só és a citromlé is nagy segítségünkre lehet. Ezt időközben a piac is felismer te, és kész „citruskészítményeket” kínál megvételre. A takarítással járó fáradságot (és költségeket) csökkenthetjük, ha néhány alapszabályt szem előtt tartunk, és praktikusan rendezzük be a helyiségeket. Jó, ha a bútorok és a falak egy bizonyos magasságig lemoshatók. Többnyire nehezen tisztíthatók azok a fából készített konyhabútorok, melyeken díszítések vannak. Az edényeket és a háztartási kisgépeket lehetőleg szekrényekben helyezzük el, mert a szabadon hagyott tárgyakat főzés vagy sütés után vékony zsírhártya vonja be – kivéve, ha a konyhában hatásos páraelszívó van, vagy olyan nagy a hely, hogy a tűzhelyet megfelelően elkülöníthetjük. A munkafelületek lehetőség szerint legyenek simák, így gyorsabban és könnyebben moshatók le. A fürdőszobában is ésszerű szekrényekben elhelyezni a tárgyakat, mert a nedves levegőben idővel penészfoltosak lehetnek.

A padlót is ápolni kell

Fehér, lakkozott bejárati ajtókat legjobb padlóviasszal kezelni, hogy az időjárás ne tegyen kárt bennük. A fából készült padlók meleg, ugyan akkor higiénikus érzést keltenek a lakásban. A szőnyegpadlók a szobában kedveltek, mert nagyon kellemes rajtuk járni. Inkább az őrölt ásványokból és különböző kötő - anyagokból készült műkövek számítanak újdonságnak – ilyen például a kitűnő szigetelő sajátosságú parafakő, amelynek töltőanyaga őrölt parafa.

Ablakok, ajtók, falak ápolása

Mi a közös a hagymában, az ecetben, a burgonyahéjban, a csalánban és egy újságban? Nagyanyó válasza: mind alkalmas az ablaktisztításra!

1. oldal az 1 oldalból

Frissítő tippek

Frissítő italok, üdítő levesek, fagylaltok, gyümölcssaláták.

Üdítő recept tippek a forró napokra.

Milyen fagyit lájkolsz leginkább?

Szavazz a facebookon!

Receptvarázs a Twitteren

Kerülj bele!

Az oldalra feltöltött receptek közül egy minden hónapban megjelenik a Tv Paprika Magazinban. Tölts fel Te is minél több receptet és kerülj be a következő számba!

Nyereményjáték
Recept Varázsló
TV Paprika Magazin

TV Paprika Magazin

A TV Paprika magazin arra vállalkozott, hogy sokféle receptet kutasson fel és megismertesse...