Paprikás-kolbászos csirkecomb

Paprikás-kolbászos csirkecomb

Rövid előkészítés után a tepsibe pakoljuk, majd a többi már a sütő dolga.

3 személyre

  • 3 db csirkecomb
  • 3 db kaliforniai paprika (piros)
  • 3 db debreceni
  • 2 db vöröshagyma (nagy)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • 5 db kakukkfűág
  • őrölt bors
  • 1 dl fehérbor
  • 1 evőkanál olívaolaj
Számold ki, mennyi kalória van ebben az ételben!

Elkészítés

A kolbászt vékonyan karikázzuk fel. A paprikát és a vöröshagymát, vágjuk fel szélesebb csíkokra. A fokhagymát vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkarikázott kolbászt, és süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a feldarabolt csirkecombot bőrével lefelé, majd mindkét oldalát süssük fehéredésig. Ezután szedjük ki, és tegyük félre.

Ezután tegyük bele a zsiradékba a csíkokra vágott vöröshagymát, a paprikát, és a felszeletelt fokhagymát, majd pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és tegyük bele a kakukkfűágat is. Keverjük óvatosan össze, majd öntsük fel a borral.

Egy tepsibe öntsük bele az előpárolt paprikás-hagymás keveréket, és helyezzük rá az elősütött combokat. Ezután tegyük a hús köré az elősütött kolbászkarikákat, majd fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk 40-45 percig. Ezután vegyük le a fóliát, és süssük a combokat készre. (sütés közben a hús és a zöldségek megpuhulnak, a szaft pedig szépen besűrűsödik)

Ameddig a hús készül készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem és azzal tálaltam.

Tálaláskor helyezzük tányérra a combot, és kanalazzuk mellé a szaftos kolbászos-paprikát, és a köretet. Köret helyet ízlés szerint kínálhatjuk még friss kenyérrel is.